2.
Pohatu gyorsan megragadta Kopakát. Nem kell más, csak egy kis sebességlöket, hogy megmeneküljenek a közelgő ciklon elől. Kopaka azonban lerázta magáról.
- Vannak dolgok, testvér, amiket egyedül is elintézek – mondta a Jég Nuva Toája.
Kopaka fogta magát, és egy jégsugarat lőtt ki hóviharpengéjéből. Méternyi vastag gátat hozott létre a kanyon két fala között. A ciklon telibe kapta, mire a jég töredezni kezdett. Kopaka még némi erőbevetéssel megtámasztotta.
- Nem volna egyszerűbb...? – kezdte Pohatu.
- Csöndet – szólt vissza Kopaka. – Koncentrálnom kell.
Pohatu vállat vont. Kopaka néha merő makacsságból a lehető legnehezebb megoldásokat választotta. A legtöbb esetben ez nem zavarta Pohatut. Ám most, hogy egy hulla fölött ácsorogtak, és egy lehetséges merénylő volt szabadlábon, nem tetszett neki az időzítés.
Pohatu aktiválta a maszkerejét, majd elviharzott a ciklon irányába. Útközben átrezegtette magát Kopaka jégfalán. Addig futott körbe-körbe a forgásával ellentétes irányban, hogy lassan semlegesíteni tudta a forgószél erejét. A jelenség gyorsan szertefoszlott, majd Pohatu lefékezte magát a sziklást talajon. Visszanézett Kopaka felé, de nem látott mást, csak a fehér falat. Pohatu ingerülten megrúgott egy sziklát, mellyel lyukat ütött a közepébe. A lyukon keresztül a meglepett Kopakát lehetett látni.
- A legjobb védekezés egy hatásos támadás, nemde? – így Pohatu.
- Nem, ha rá akarsz mutatni valamire – csattant fel Kopaka.
Pohatu visszasietett a Jég Toája mellé.
- Pontosan mire?
- Gondolkozz! Ha Lewa egy ciklont küldene valakire, annak egy fal – bármilyen fal – képes lenne útját állni? Vagy úgy intézné, hogy az alkotása átmenjen az akadály fölött? Ez a forgószél csak püfölte a falat.
- Szóval Lesovikk nem volt itt, hogy irányítsa, vagy... – kezdte Pohatu.
- Vagy nem is ő érte a felelős – fejezte be Kopaka. – Van, hogy egy ciklon csak egy egyszerű ciklon... nem pedig egy kísérlet a bizonyíték megsemmisítésére.
Pohatu körbenézett a kanyon talaján. Barlangok, sziklakiszögellések és ezernyi egyéb búvóhely borította.
- Elmehetnénk innen? Ez a hely a lesből támadók paradicsoma.
Kopaka Karzahni hullája fel mutatott.
- Szerintem egyetértene veled.
___

A két Toa felszedte a testet, és az Agori/matorán táborba vitte. Tahu és Gali már visszatértek az északi felderítőútjukról. A Tűz Toája komor arccal hallgatta végig a történetet. Mikor Kopaka befejezte a meséjét, Tahu letérdelt, hogy megvizsgálja a tetemet. Kicsivel később felállt és elsétált, közben intett Kopakának, hogy kövesse.
- Ez nem jó – mondta csöndesen Tahu. – Ha teljesíteni akarjuk Mata Nui óhaját és egy békés társadalmat akarunk kiépíteni, el kell nyernünk az Agori és a Glatorian bizalmát. Messze van még, hogy területet találjunk Új Aterónak. Nem hiányzik, hogy még valami vad Toa is itt rohangáljon, vívva a saját háborúját.
- Még mindig Lesovikk a főgyanúsított – értett egyet Kopaka. – De fogalmunk sincs róla, hogy hol lehet.
- Nekem van – mondta Tahu.
___

- Láttuk, hogy észak felé tart – mondta Gali Pohatunak. – És, ha jobban belegondolok... szerintem nem volt nála a kardja.
Pohatu a szemöldökét ráncolta.
- Hát, ez rossz hír. Miért hagyná hátra?
- Nem tudom – mondta Gali. – Talán valakinek meg kéne kérdeznie?
- Talán – felelt Pohatu. – Amúgy hogy ment az út?
Gali vállat vont.
- Nem valami jól. Mindenhol szétnéztünk, de Tahunak semmi sem felet meg. Messze van még, hogy területet találjunk Új Aterónak. De majd csak eljutunk odáig. Tartozunk a népünknek és Spherus Magnáénak is.
Pohatu bólintott. Egy közelben lévő Agori csoport elvonta a figyelmét. Egymás közt sugdolóztak, és a Toa felé mutogattak. A sivatagban történt gyilkosságról már terjedtek is a pletykák. Pohatu azon tűnődött, az Agorik nem hiszik-e, hogy ő és Kopaka nemcsak a testet találták meg, de ők is voltak a tettesek.
Úgy tűnik, van egy újabb okunk, hogy előkerítsük Lesovikkot, gondolta. Mégpedig minél hamarabb.
___

Másnap reggel a két Toa állatokkal és ellátással felszerelkezve elindult észak felé. Tahu is velük akart menni, de Kopaka nemet mondott.
- Ha az Agorik gyanakodnak ránk, a vezérünkre itt van szükség, hogy útját állják a pletykáknak – érvelt a Jég Toája. – Te és Gali beszéljetek Ackarral, hogy tudja, mi a helyzet. Pohatu meg én majd gondoskodunk a többiről.
Már pár órányi lovaglásra jártak a táborról, mikor Pohatu megfelelőnek találta az időt, hogy feltegyen egy kérdést:
- Szóval hogy fogunk elbánni vele?
- Mire célzol? – kérdezte Kopaka.
- Figyelj, Tahuval is megküzdtünk még a szigeten, amikor az a Rahkshi megmérgezte – mondta Pohatu. – És a múltban több Toa is rossz útra tért, akiket mind meg kellett állítani. De... ő mégiscsak közénk tartozik, és manapság már nem vagyunk olyan sokan. Egyébként is, azt hallottam... már ha tényleg ő ölte meg Karzahnit... hogy jó oka volt rá.
- Talán ez a probléma – mondta Kopaka. – Ő helyesnek érezte. Karzahni végtére is egy borzalom volt. Ám a mi feladatunk, hogy megküzdjünk a szörnyekkel. Ha elkezdjük azt hinni, hogy meg is ölhetjük őket, akkor nem leszünk többé jobbak náluk. Védelmezők vagyunk, nem hóhérok.
- Én csak mondom...
- Értem, hogy mit mondasz.... hidd el, értem – mondta Kopaka. – De keskeny vonal választja el a hőst a szörnytől. Ha Lesovikk ezt átlépte, meg kell állítanunk. Nincs mese.
___

A két Toa két teljes napig lovagolt. A föld barnáról zöldre változott, és a homokbuckákat buja erdő váltotta fel. Nem látták nyomát se Lesovikknak, se másnak. Pohatu többször is eltanakodott hangosan azon, hogy mi történhetett Lewával, a Levegő Nuva Toájával. Hátha egy léggel bánónak könnyebb lenne ráakadnia egy másikra. Ám Lewa még Makuta legyőzése előtt eltűnt, és az óta senki sem látta.
Kopaka inkább a merényleten merengett. Minden nyom egy irányba mutatott, de mi van, ha az irány téves? Igaz, Lesovikknak volt módja, oka és alkalma, hogy megölje Karzahnit, de ugyanakkor másiknak is volt. Sőt mi több, mi van, ha ez az egész nem is személyesen Karzahniról szólt?
Pohatu nem értette, hogy a barátja mire célzott.
- Valaki leszúrta egy karddal, és lelökte egy szakadékba. Ez hogy nem személyes?
Kopaka megvonta a vállát.
- Nem tudom. Csak... mi van, ha nem Karzahni tettei miatt történt, hanem azért, amit képviselt?
- Vagyis az összevarrt maszkokat hordó, rosszmodorú őrültekért? Mert Karzahni mást aligha képviselt.
Mielőtt vitájuk elmélyülhetett volna, Kopaka feltartotta a kezét, hogy csöndre intse társát. Valami mozgott az előttük lévő fák közt. Lesovikk? Vagy valaki más? Kopaka összegyűjtötte az elemi erejét, hogy felkészüljön egy támadásra.
Ám arra, ami történt, senki sem készíthette volna fel a Toákat. Egy sikoly hasított az elméjükbe, mely tiszta kínból és valami másból állt... teljes megrendülésből. A mentális ordítás olyan erőteljes volt, hogy mindkét Toa leesett az állatáról, kezüket pedig a hang receptoraikra nyomták. Ám ez sem hatott. A sikoly nem fizikai volt, hanem telepatikus, és olyan képekkel járt, amelyeket egyikük sem fog többé elfelejteni.
Mikor végül lecsendesült, Kopaka állt fel először. Pohatu nem tudta megállítani, berohant az erdőbe. Mire a Kő Toája utolérte, azt látta, hogy Kopaka valami furcsa, skarlátvörös zselédarab fölött áll. Pohatu körbenézett, és észrevette, hogy több száz méteres körben mindent hasonló anyag borított.
- Csak nem...?
Kopaka bólintott.
- Még ha nem is hallottam volna a leírását, az a mentális villogás mindent elárult. Ez itt mind Tren Krom.
Pohatu szemei kitágultak.
- A Tren Krom? A „ránézel és megőrülsz, hajdani világura” Tren Krom? Mi tehette... ezt... vele?
Kopaka nem válaszolt. Tren Krom állítólag egy olyan hatalmat képviselt, amely mellett Karzahni eltörpült. Valami mégis pillanatok alatt cafatokra tépte, és semmi egyértelmű nyomot nem hagyott hátra. Ilyesfajta bűnt egy Levegő Toájának ereje könnyedén képes lenne véghezvinni, egy dologtól eltekintve. Kopaka agyába telepatikus úton eljutott egy kép, amely nem Lesovikk felé mutatott. Egy egyszerű, tiszta kép volt, egyetlen egy tárgyról.
Egy vörös csillagról.