BIONICLE

Vulcanus ostroma

Írta Greg Farshtey


SZEREPLŐK BEMUTATÁSA

ACKAR
Falu: Vulcanus
Foglalkozás: Glatorian
Fegyverek: Lángkard; tövises Thornax vető
Ackar igazi legenda a Glatorianok közt, és Certavus óta valószínűleg a legtapasztaltabb harcos. Az utóbbi időben ügyessége hanyatlásnak indult. Noha még mindig Vulcanus legjobb harcosaként tartják számon, mostanában új Glatorianok képzésével tölti az időt.

FERO
Falu: Roxtus
Foglalkozás: Csontvadász
Fegyverek: Kard; tövises Thornax vető
Fero egy mélyen tisztelt és rettegett tagja a Csontvadászoknak, a Bara Magna sivatagában kóborló nomád rablóknak. Akár egyedül, akár törzsével, kereskedőkaravánokat, Glatorian utazókat és falvakat támad meg.

GELU
Falu: Iconox
Foglalkozás: Bérelhető fegyveres őr; egykori Glatorian
Fegyverek: Jégkaszaboló; tövises Thornax vető
Gelu leleményes, fürge és mindig a gyors hasznot hajhássza. Glatorianként meglehetősen sikeres volt. Amikor a Skrall kifosztotta Atero városát, Gelu "visszavonult", és a sivatagot átkelni vágyó Agori utazók mellé szegült fegyveres kísérőnek.

GRESH
Falu: Tesara
Foglalkozás: Glatorian
Fegyverek: Pajzs; tövises Thornax vető
Gresh egy ifjú Glatorian, aki nemes, okos és nem tűri a csalókat vagy a tolvajokat. Számos fontos küzdelmet nyert Tesarának. Gresh úgy véli, a Glatorian felelőssége, hogy ne csak a jutalom érdekében harcoljon.

KIINA
Falu: Tajun
Foglalkozás: Glatorian
Fegyverek: Kétfejű páraszigony; tövises Thornax vető
Kiina Bara Magna történelmének legkiemelkedőbb női Glatorianja. Szellemes és temperamentumos, ugyanakkor hűséges barátja azoknak, akiket tisztel. A legközelebb Ackar és Gresh áll hozzá.

MALUM
Falu: Nincs
Foglalkozás: Egykori Glatorian
Fegyverek: Lángkarmok; tövises Thornax vető
Malum egykoron nagyra becsült Glatorian volt Vulcanus falujában. Egy mérkőzés során kísérletet tett ellenfele megölésére, miután az már megadta magát. Büntetésképp Malumot száműzték falvából.

METUS
Falu: Iconox
Foglalkozás: Glatorian toborzó és edző
Fegyverek: Jégcsákány; pajzs
Metus két dologban jeleskedik: Az első a tehetséges Glatorianok felismerése. A második az alkudozás. Tehetséget keresve járja a sivatagot, és különböző falvakból származó Glatorianok közt rendez mérkőzéseket.

RAANU
Falu: Vulcanus
Foglalkozás: Faluvezető
Fegyverek: Tűzpenge; pajzs
Raanu Vulcanus vezetője. Mindent megtesz népe biztonságáért. Ez egyre nehezebbé válik hála a sivatagban portyázó Csontvadászoknak, a kopárságokban megbúvó éhes Voroxnak, valamint az északról levándorló brutális Skrallnak.

STRAKK
Falu: Iconox
Foglalkozás: Glatorian
Fegyverek: Jégbárd; tövises Thornax vető
Strakk a Spherus Magna konfliktus egyik veteránja. Azokban a nehéz években megtanulta, hogy csak magáról gondoskodjon. Glatorianként sem változott. Pénzért küzd, és bárkiért kész bevetni fegyverét, aki kész fizetni érte.

TARIX
Falu: Tajun
Foglalkozás: Glatorian
Fegyverek: Iker vízpengék; tövises Thornax vető
A legendás Certavusszal együtt Tarix volt Bara Magna Glatorian rendszerének egyik alapítója. Az élő Glatorianok közül egyedül Ackar nyert több Glatorian bajnokságot, mint Tarix.

VASTUS
Falu: Tesara
Foglalkozás: Glatorian
Fegyverek: Kígyómérges karom; tövises Thornax vető
Vastus parancsnokként működött a Spherus Magna háborúban. Miután a viszály egy borzalmas katasztrófába torkollott, Vastus esküt tett, hogy gondoskodni fog Tesara népének örökös biztonságáról.


EGY

Fero megállította Skirmixet, és körbepásztázta a látóhatárt. Kevés mozgás volt ezen a napon Bara Magna homokjában. Itt-ott egy-egy Zesk mászott elő a homokból valami ehető után kutatva. Dögevő madarak köröztek az égen, várva, hogy valamit leterítsen a hőség. A sivatag üressége nem volt meglepő dolog. A nap magasra hágott, és egyedül az eszelősek és bolondok merészkednének ki ilyenkor.
Ám a páncélos harcos nem volt se őrült, se h*lye. Feronak dolga volt. A nap ezen szakában utazni kényszerülő lovasok vagy karavánok csak lassan haladhatnak – túl lassan, hogy elkerüljék az elszánt vadászt.
Ellenőrizte fegyverzetét. Pengéjét homok karcolta, és száz meg száz csata nyomát hordozta magán, de még mindig borotvaéles volt. Egy Glatorian edzőaréna romjai közt találta még régen. Egy kis szerencsével a mai nap is sikeres vadászatra juttatja.
Sziklaparipája morgott. Nem szeretett egy helyben állni. Teste képes volt hűteni magát, de csak akkor, ha mozgásban volt. Fero éppen el akarta indítani hátasát, amikor Skirmix elkezdte rázni a fejét és egymáshoz csattogtatni állkapcsait. Az állat zsákmányt érzett.
Akárcsak minden Csontvadászét, Fero szemeit is egy második pár szemhéj védte a naptól. Behunyta őket, lecsökkentve a nap ragyogását. Igen, volt odakint valami, messze nyugatra. Magányos jármű, amit Agori falusiak vezéreltek Iconoxból. Oldalán egyetlen egy Glatorian lovagolt, akit Fero azonnal felismert.
Gelu, mondta magában a Vadász. Tehát ez a vadászat egyszerre lesz munka és élvezet.

A Gelu nevet hordozó Glatorian ma meg volt magával elégedve. Még az extrém hő és az alatta lévő homoki cserkész bűze sem volt képes tönkretenni hangulatát. Végtére is a gazdaggá válás útján lovagolt.
Bara Magna javarészén az elmúlt napok rémálomba illők voltak. Az északi falvak hosszú éveken át feszült viszonyban éltek Roxtus-szal, a Skrall északi városával. A Skrall harcosok valósággal uralták az arénát, ha Glatorian küzdelmekre került sor, de általánosságban betartották a szabályokat, és tiszteletben tartották a többi falu jogait. Mostanra mindez megváltozott.
A változás fokozatosan történt. A Skrallok elsőként a Tajunhoz vagy Vulcanushoz hasonló helyeket kezdték kihívni viadalokra, hogy elnyerjenek bármit, kezdve a fegyver- és szerszámtáraktól az oázisokhoz és kereskedelmi útvonalakhoz való hozzáférésig. Mivel Bara Magna népei nézeteltéréseik rendezésére a Glatorian harcokra hagyatkoztak, képtelenség volt visszautasítani a Skrall kihívásokat. A harcok mindig ugyanúgy végződtek: a Skrall nyert, és elvette, amit akart.
Ezt követően egyre agresszívabbakká váltak. A nélkül kezdték eltulajdonítani a földeket és erőforrásokat, hogy az arénában megküzdtek volna birtoklásukért. Amikor harcra került sor, néha meg is ölték ellenfeleiket, később olyan kijelentéseket téve, hogy a Glatorian halálok csak "sajnálatos balesetek" voltak. Mindeközben a falvak közt utazó Glatorianoknak fokozatosan nyomuk veszett. Való igaz, a puszta mindig veszélyes hely, de túl sokan tűntek el ahhoz, hogy véletlenről lehessen szó.
A dolgok az Atero városában rendezett évi Glatorian tornák eljövetelekor érték el csúcspontjukat. Mindenki azon tűnődött, mi történik, miután a Skrall harcosok nem érkeztek meg, hogy részt vegyenek a tornán. Válaszukat megkapták, amikor egy hadseregnyi Skrall nyomult be a faluba, megsemmisítve a nagy arénát, és számos Glatorian életét kioltva. Véget értek azok a napok, amikor a Bara Magna társadalom tagjainak tettették magukat. A Skrall háborút deklarált.
Ami egyeseknek katasztrófát jelentett, mások éppen abból húztak hasznot. Gelu az Agori kereskedőkaravánok és egyéb utazók testőrének állt. Esküt tett, hogy megvédi őket a Skrall fosztogatóktól, éhes Voroxoktól, Csontvadászoktól és bármely más veszélytől. Egyszersmind arról is gondoskodott, hogy mindig előre megkapja a fizetségét.
A homoki cserkész horkantott, és felágaskodott. Gelu látta, miért: egy lezajlott csetepaté nyomai voltak itt. Törött fegyverek és összezúzott páncéldarabok hevertek szétszórva a homokban. A cserkész halált szimatolt, és nem tetszett neki a szag.
A hintón utazó falusiak fehérebbre sápadtak, mint páncélzatuk. Létfontosságú cikkeket szállítottak Tajunba. Az oda járó karavánok a Csontvadászok elsődleges célpontjaivá váltak. Az utolsó három, amely Glatorian kísérő nélkül indult útnak, nem érkezett meg.
- Nyugalom – mondta Gelu. – Az elmúlt két hét alatt egy tucatszor megjártam az utat. Egy pár Zesk gyűjtögetőn kívül semmi harcolnivalóba nem futottam.
A vezető bólintott.
- Ezt mondd a kereskedőknek, akik itt vesztek el.
- Homoktengerek – vetette fel Gelu. – Viharok. Netán sziklaomlások, ha a hegyekben mentek. Rengeteg idekint a veszély – nem csak a Skrall és Csontvadászok.
Ez, természetesen, csak a fele igazság volt. Rengeteg veszedelem lakozott a pusztaságban, az időjárástól a vadvilágig. Ám a Tajunt megcélzó kereskedőket a Csontvadászok szedegették le, és ezt mindenki tudta. De minek hozná fel a témát? Megfélemlítené a kuncsaftot. És a rémült kuncsaft visszafordul, és a fizetséget követeli.
A hintót húzó Spikit fenyegetően sziszegett. Kétfejű hüllőszerűség volt, nem túl gyors, de szívós és agresszív. Amíg rendesen etetik, a halálig képes védelmezi egy szekeret. Ellenben ha éhesen hagyod, felfalja az árud, a kocsit és téged, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Ha egy Spikit morog, az csak két dolgot jelenthet: veszélyt érzékel, vagy kihagyott egy étkezést.
Gelu átkutatta a homokot. Szemei matt fémen megcsillanó napfényt szúrtak ki. Tudta, hogy egy Csontvadászt figyel. A jó hír, hogy csak egy volt. A rossz hír, hogy ez az egy is elég volt, hogy komoly gondot okozzon.
A Glatorian higgadt, egyenletes hangon beszélt, a nélkül, hogy az Agorihoz fordult volna.
- Ha jelt adok, sipirc, amilyen gyorsan a kétfejű képes húzni. Nyugaton homokvihar gyűl. Ha kell, abban majd elbújhattok. Majd én is megyek.
- Mi az? – kérdezte az egyik falubéli. – Veszélyben vagyunk?
- Agori, ti már az előtti is veszélyben voltatok, hogy Bara Magnának holdjai lettek. Tegyétek, amit mondok.
A Csontvadász már mozgásba lendült, a magas dűnékről vágtatott le. Gelu kiáltást hallatott, és az Agorik elindították a szekerüket. Gelu várt egy kicsit, hogy megbizonyosodjon róla, már elég messze járnak, mielőtt odalovagolt volna a Vadász elé.
Mire elérte Ferot, Gelu a viszontlátás keserű mosolyát viselte magán. Kettejük nem egyszer mérte össze erejét az elmúlt hetek alatt. Néha Fero sikeresen szétverte a karavánt, és ellopta vagy elpusztította az árut. Máskor Gelu sértetlenül kimenekítette klienseit. A kemény úton tanulta meg, milyen, ha az Agori vele együtt harcol. Inkább bízza őket a sivatagra, minthogy szembeállítsa őket Feroval.
- Már rég eltűnnek, mire mi ketten befejezzük – mondta Gelu.
- Honnan gondolod, hogy nem vár rájuk még több Csontvadász? – felelt Fero.
Gelu felnevetett.
- Egy kisebb vagyont cipelnek élelem, pótalkatrészek és bármi egyéb formájában, mit Tajunban értékesíthetnek – és te nem szeretsz osztozni.
Fero hirtelen meglendítette pengéjét. Gelu lebukott, mielőtt leszedte volna a fejét. Skirmix csattogtatta állkapcsait, próbálva odaférkőzni Gelu homoki cserkészéhez, ám az meghátrált, és belerúgott. Patája Skirmix bal térdkalácsát találta el, amitől amaz megingott.
Fero kénytelen volt engedni figyelmén, hogy megkapaszkodjon a gyeplőbe. Gelu oldalba kapta pengéjének lapjával, lelökve őt Skirmix hátáról. Ám Fero bukfencezett földre éréskor, és könnyedén talpra szökkent. Thornax vetőjét egyenesen Gelura célozta.
- Földre – acsargott Fero.
Gelu lehuppant a homokba, és szembenézett Feroval.
- Most dobd el szép messzire a kilövődet – mondta a Csontvadász, meg sem remegtetve sajátját.
Nem látván más választást, Gelu arrébb hajította kilövőjét. Jégkaszabolói még nála voltak. Meglepetésére Fero is ugyanezt tette. A két fél csak karddal felfegyverkezve nézett szembe egymással.
Fero támadt elsőnek és gyorsan, egy sorozatnyi kemény csapással kényszerítve Gelut hátrálásra. Mindössze pár percnyi hadakozás után, Gelu kezdte úgy érezni, mintha karjai kőből lennének. A hő lassan megviselte. Kénytelen lesz hamar véget vetni ennek a pengeharcnak, máskülönben neki vetnek még véget.
Megérezvén ellenfele gyengeségét, Fero előretört. Nem akart időt hagyni Gelunak, hogy magához térjen. Hátraerőltette a Glatoriant, majd még hátrébb.
Ekkor Gelu váratlanul leguggolt, és felrúgta a lábait. Fero középrészét kapta el, és a magasba taszította őt. Fero arccal előre egy dűnébe csapódott, míg Gelu gyorsan feltápászkodott. Oldalra nézett, hogy megbizonyosodjon róla, homoki cserkésze távol tartotta Skirmixet a viadaltól.
A Csontvadász kezdett felkelni. Gelu tett néhány gyors lépést, és elrúgta Fero kardját tőle. Ekkor valami újra lett figyelmes a homokban. Egy pergamendarab volt, és mintha valami térképféleség lett volna rajta. Közel tartva pengéjét, hogy lesújthasson rá, ha Fero mozdulatot tesz, felvette.
Egy gyors vizsgálódás kiderítette, hogy Vulcanus falu részletes tervrajzával állt szemben. Az oldalán egy sor dátum díszlett, mindegyik mellett egy számmal.
- Ez mi? – kérdezte Gelu.
- Elmész te a homoklápba – köpte Fero. – Én nem mondok neked semmit.
Gelu felkapta Thornax indítóját, és Skirmixre szegezte.
- Mész haza gyalog?
Fero hátasára nézett, aztán vissza Gelura. Ábrázata olyan hideg volt, mint az iconoxi jég.
- Ha muszáj.
Gelu a homlokát ráncolta. Úgy tartja a mondás, a Csontvadász állkapcsa szorosabban össze tud zárulni, mint egy sziklasárkányé a falat körül. Ha Fero nem akar beszélni, nem is fog. Gelu eltűnődött, ne ölje-e meg a Csontvadászt, de úgy döntött, nem fogja. Azzal csak egy célkeresztet festetne saját hátára Fero törzsének összes többi tagja számára.
Gelu visszament homoki cserkészéhez. Kilőtt egy Thornaxot Skirmix feje fölé, aztán egy újabbat egyenesen az orra elé. A vadállat fél tucat lépésnyit meghátrált. Aztán Gelu elindította hátasát. A homoki cserkész Fero kilövőjére lépett, ami egy igen kielégítő roppanást produkált.
- Meg kéne tanulnod, hogyan kell osztozni – mondta Gelu, ahogy elvágtatott.

Amikorra utolérte a fogatot, az már igen rossz passzban volt. Zesk egy kisebb csoportja tűnt elő a homokból, és több mint a rakomány felét magukkal vitték, mielőtt az Agori falusiak el tudták zavarni őket. Mormogtak, amiért maguknak kellett gondoskodni a védelmükről, de Gelu emlékeztette őket, hogy a Csontvadászokat nem olyan könnyű elűzni, mint a Zesket. Fero semmit sem hagyott volna nekik, még az életüket sem.
A Tajunhoz vezető út hátralevő része eseménytelenül telt, így Gelunak alkalma nyílt alaposabban is megvizsgálni a térképet, amit Ferotól szerzett. Furcsának tűnt. Egyfelől a Csontvadászok általában saját nyelvükön írnak, amely más, mint az agori. Egy kívülállónak majdhogynem lehetetlen olvasni. Egyszer vagy kétszer látott már Csontvadászokat Skrall jelzésekkel ellátott dolgokat hurcolni, miket biztosan a Roxtushoz közeli északi pusztában találtak. A Csontvadászok nem lennének olyan ostobák, hogy megtámadják a veszedelmes Skrall harcosokat, de nem állt távol tőlük a halottak kifosztása.
Ám az erre a térképre firkált jegyzetek tökéletes agori nyelven íródtak. Nem csak egy sima térkép volt, ami Vulcanus be- és kijáratait tüntette fel. Minden külső fal jelezve volt rajta, valamint a falu összes többi védelme. Gelu egy héttel ezelőtt járt már a faluban, és a tervrajzon olyan dolgokat látott, amik akkor még nem álltak. Egy kétségkívül egy vadonatúj dokumentum. De hogy került a Csontvadászok keze közé?

Gelu még mindig ezeken a kérdéseken rágódott, amikor besétált Tajun utcáira. A falu egyetlen hatalmas képződményből állt, mely alatt egy sor apró, durván elkészített kunyhó húzódott.
Tajun egy oázis kellős tetejére épült, úgyhogy a vízellátás sosem okozott problémát az ittenieknek. Minden máshoz a kereskedelemre hagyatkoztak. A Csontvadászok elmúlt hónapokban történő közbeavatkozása azonban ártott a lakosságnak. Még az iconoxi szekér csekély rakományát is szívesen fogadták.
Gelu észrevette Metust, egy Agorit a falvából. Metus egy Glatorian edző és toborzó volt. Bara Magnát utazta át jó harcosok nyomában, és meccseket rendezett a falvak között. Számára Tajun volt most a legalkalmasabb hely.
- Sosem láttam még ilyet – mondta Gelunak. – Az ittenieknek minden kell – élelem, szerszámok, pótalkatrészek, amit csak el tudsz képzelni –, és készek értük kihívásokat elfogadni. Tarixnak és Kiinának hat meccse volt az elmúlt héten. Mindketten kezdenek kimerülni.
Gelu ezt megértette. A két Glatorian veterán harcos volt, de ilyen tempó mellett, ennyi lovaglással minden egyes mérkőzés alkalmával, bárki lestrapálódna.
- Hé – mondta Metus, úgy méregetve Gelut, mintha először látná. – Te elég jó vagy az arénában. Tajun a kétszeresét adja annak, amit Iconox, ha nyersz nekik egy párat.
Gelu megrázta a fejét.
- Bocs, Metus, de én már kiszálltam… egyelőre. Szeretem a kísérőmelót. Mozgásban tart.
- Vettem – felelt Metus, egy pillanatnyi csalódottság után. – Nos, ha meggondolnád magad… Eddig csak egy Gresh nevű kölyköt sikerült verbuválnom Tesarából. Nem rossz – még ráfér egy kis edzés, de nem rossz. Vulcanusba megyünk egy meccsre még ma.
Gelunak eszébe jutott a batyujában lévő térkép. Valakit Vulcanusban valószínűleg nagyon izgatná, ha látná. És Gelunak be kellett vallania, őt is érdekelte a rejtély.
- Sok a Csontvadász az odáig tartó úton – mondta. – Rátok férne egy extra kard. Nem gond, ha elkísérlek?

KETTŐ

Egy rövidke üdvözlésen túl, mely során bemutatkozott Gelunak, Gresh nem beszélt sokat az út első szakaszában. Általában Gelu ezt idegességnek könyvelte volna el. Az ifjú Glatorianok veteránok társaságában két dolog egyikét teszik: megállás nélkül kérdezősködnek, vagy teljes csöndben maradnak, attól tartva, hogy hülyének nézik őket, ha kinyitják a szájukat.
Ám Gresh nem egy tipikus kezdőjátékos volt. Egyet leszámítva az összes mérkőzését megnyerte Tesarának, és csakis egy Skrall harcos ellen szenvedett vereséget. Ezen nem volt mit szégyellnie. Még mikor Roxtus harcosokat küldött az arénába, senki sem vert meg egy Skrallt se.
Gelunak bejött a gyerek. Túl sok harcos ifjonc vélekedik úgy, hogy a Glatorian élete csak a haszonszerzésről és személyes dicsőségről szól. Ám a növendékek legjobbjai tudták, hogy ennél sokkal többől áll.
- Kivel fogsz harcolni? – kérdezte Greshtől.
Mielőtt Gresh válaszolhatott volna, Metus megtette helyette.
- Ackarral küzd. Tudod, hogy Malumot kirúgták, igaz? Megölt egy ellenfelet, aki már megadta magát. Úgyhogy csak Ackar meg egy pár új kölyök maradt nekik, akik még azt se tudják, a kard melyik végét kell fogni.
Gelu nem csak egyszerűen hallott Malumról. A pusztaságban párszor maga is megfigyelte a karmazsinpáncélú ex-Glatoriant. Fogalma sem volt róla, Malum hogy volt képes egyedül életben maradni ott. De a kifejezés, amit Gelu az arcán látott elárulta neki, jobb, ha nem is tudja meg.
- Előttünk – szólalt fel Gresh. – Veszélynek látszik.
A kölyöknek jók voltak a szemei. A messzi távolban egy kerekét vesztett Agori szekér állt. A két hajtó, kik mindketten vulcanusiak voltak, azon küszködtek, hogy visszaszereljék, igyekezve elkerülni az éhes Spikitüket. Ahogy a Glatorianok közelebb értek, az egyik Agori felnézett Gelura. Aztán elfordult, undorodva rázva a fejét.
- Még egy iconoxi Glatorian – mondta a falusi. – Ez nem segít. Folytassuk a munkát.
- Nem nagyon szívlelitek a jégfalut, igazam van? – mondta Gelu.
- Két órával ezelőtt robbantunk le – mondta a másik Agori. – Nem sokkal később erre jön egy Glatorian a te faludból. Felajánlja, hogy összeeszkábálja a kocsit, és eljuttat Vulcanusba. De azt mondja, úgy tudja, hogy az út tele van Voroxokkal, ezért az árunk felét magának kéri. Nemet mondtunk.
A Voroxok a homokfalu lakói, akik a 100000 évvel ezelőtti katasztrófa után visszafejlődtek. Mostanra nem sokkal többek a vadállatoknál, és a sivatagban bújnak meg, hogy lecsapjanak azokra, akik áthaladnak a vadászterületükön. Ha az utazó szerencsés, csak a járművét és az áruját veszti el. Ha nem, nos, akkor már nem kell többé a hőség miatt aggódnia.
- Talán az "igen" jobb válasz lett volna – mondta Gelu.
- Vorox? Csak nem azt mondták, Vorox? – így Metus, sebesen körbenézve minden irányba. – Menjünk. Ezek a fickók meglesznek. A hosszabb úton megyünk.
Gelu meglepetésére, Gresh leszállt a homoki cserkészéről.
- Nem. Segítünk – mondta a kölyök.
Az Agori csípőre tette a kezeit, szemeiben a dacosság fénylett.
- Nem engedhetünk meg. Menjetek, és hagyjatok minket dolgozni.
- Senkinek nem kell az árutok – válaszolt Gresh. – Ha itt maradtok, nem élitek meg a napfelkeltét.
- Álljon meg a menet! – mondta Metus. – Jól hallottam? Mondd, hogy csak megjavítod a kereket, és aztán mehetünk.
Gresh megfordult, és toborzójára nézett. Amikor megszólalt, hangja halk volt és sima.
- Nem. Megjavítjuk a szekeret, és elvisszük őket Vulcanusba. Ez a helyes tennivaló.
Gelu elmosolyodott. Tisztelte Gresh merszét, ha az egyenlő esélyekhez való érzékét nem is. Ő csak egy Glatorian volt két Agorival az oldalán, valószínűleg több tucatnyi Voroxszal szemben. Öngyilkosság. Ugyanakkor Gelu visszaemlékezett, hogy ő is hasonlóan őrült kockázatokat vállalt kezdő korában.
- Szükségetek lesz egy extra szempárra – mondta, ahogy leszállt a cserkészéről. – Ha nem figyelitek mindkét oldalt, a Vorox az előtt a nyakatokban lesz, hogy pajzsot emelhetnétek.
- Ezt nem hiszem el! – hadarta el Metus. – Ti eszelősek vagytok, mindketten! Gresh, a falud számít rád – van fogalmad róla, milyen durcás lesz velem Tesara, ha feldobod a talpad, mert szívességet akartál tenni valakinek?
Gelu elnevette magát.
- Emiatt ne aggódj, Metus. Ha ez rosszul sül el, valószínűleg egyikünk sem éri meg, hogy haragudjanak ránk. Úgyhogy szállj le, és segíts ezzel a kerékkel, rendben?
A fogat javítása gyorsan ment, de a napnyugta már így is veszélyesen közel volt. Metus felvetette, nem kellene-e tábort vetniük és reggel útnak indulniuk, de Gresh nem értett vele egyet.
- Több az esélyünk a túlélésre, ha lovaglunk és haladunk – mondta. – Itt nincs, mi megvédene, csak homok. Akármikor előjöhetnek alólunk, amikor csak akarnak.
Gresh és Gelu visszaültek állataikra. Mind a ketten ellenőrizték Thornax vetőjüket, hogy biztosan készen álljanak. Gelu átvizsgálta az előttük lévő hágót, de nem látott Voroxot. Ez persze még nem jelentett semmit – mire az ember meglátja őket, általában már túl késő.
- Indulás – mondta Gelu. A két Agori utas felé fordult. – Ha arra kerül a sor, ugorjatok a cserkészekre, és hagyjátok el a szekeret. Nem számít, mit visztek, az életetek fontosabb.
A csoport mozgásba lendült, és a napfényből az árnyakba utazott. Gresh egyenesen előrefelé meredt, a föld alól előbújni készülő Voroxot jelző mozgást keresve. Gelu mindkét oldalon a sziklákat pásztázta tekintetével.
Valami egy magas lejtőn megcsillant a halvány napsugárban.
- Előttünk, jobboldalt – mondta Gelu halkan.
- Látom – felelt Gresh.
Egy Vorox tűnt fel hirtelen, kezében karddal, pont ott, ahol Gelu jelezte. A Glatorian egyetlen gyors mozdulattal célra tartott és lőtt a fegyverével, hatástalanítva a bestiaharcost.
Egy kard röpült le a bal oldalról, közvetlen Gresh hátasa előtt fúródva be a talajba. A homoki cserkész felágaskodott, és majdnem levetette magáról, de a Glatorian ismét uralma alá kerítette. Metus tágra nyílt szemekkel bámulta a fegyvert, ahogy elhaladtak mellette.
- Ez őrület – mormogta. – Innen nem fogunk élve kijutni.
- Dehogynem – mondta Gelu mosolyogva. – Csak maradj nyugodt, Metus. Próbálj nem étvágygerjesztően kinézni, és rendben leszel.
- Baloldalt! – csattant fel Gresh.
Gelu körbepördült, és gyorsan kilőtt három tövises lövedéket fegyveréből. Két Gresh által észrevett Voroxot el is talált. A harmadik egy szikla mögé bújt. Egy lágy hang hallatán Gelu épp időben fordult meg, hogy megfigyeljen egy újabb Voroxot előjönni a homokból. Jégpengéjének suhintásával lefegyverezte, aztán egy második csapással eszméletlenné ütötte.
A Voroxok mindkét oldalon úgy özönlöttek elő a sziklák közül, mint a rovarok egy megbolygatott bolyból. Gresh és Gelu a kilövőikkel igyekeztek féken tartani őket, de azok már sziklaperemekről szökkentek le, és a homokon keresztül indultak rohamra. Mihelyst a Voroxok olyan közel férkőznek hozzájuk, hogy közelharccá fajul a helyzet, mindennek vége lesz.
Valami menekülési útvonalat keresve a csoport számára, Gelu szemei a szekéren kötöttek ki. A legtöbb rajta hordott tárgy ütött-kopott volt, de volt köztük két páncéldarab, amelyek egészen újnak festettek. Odahajolt, ahogy elvágtázott mellette, és felkapta őket. Aztán az egyiket Greshnek dobta.
- A vezér! Dobd el! – kiáltotta.
Gresh vette az adást. Balra hajította a páncéldarabkát a vezér Vorox elé, míg Gelu ugyanezt tette a jobb oldalon. A Voroxok röptükben kapták el a tárgyakat. A falka többi tagja azon nyomban észrevette, hogy kettejük kincsek birtokába jutott. Elkezdtek markolászni a páncélok után. Mikor az egyik új tulajdonos ellenállt, a helyzet erőszakossá vált. Őrült tolongás vette kezdetét, miképp minden egyes Vorox, aki a fényes tárgyakat megkaparintotta, célponttá vált a többi számára.
- Gyerünk! – kiabált Gelu. – Ez nem foglalja le őket soká!
Az Agorik elindították a Spikitet, míg Gresh, Gelu és Metus mögöttük lovagoltak. Addig egyikük sem lassított, míg messze maguk mögött nem hagyták a szurdokot, és meg nem látták Vulcanus tüzeinek füstjét az alkonyi fényben.
Gelu hátranézett. Senki sem követte őket.
-Nem rossz – mondta, ahogy visszafordult Gresh felé. – Egészen ügyesen harcolsz, kölyök. Ha Ackar lennék, már aggódnék.
A két Agori utas képtelen volt Glatorian kísérőik szemébe nézni. Végül az egyikük felszólalt.
- Mi… izé… bocsánatot szeretnénk kérni. Azt hittük, ti Glatorianok csak a pénzért harcoltok. Ezek szerint tévedtünk.
- Nem, nem tévedtetek – mondta Metus. Felnézett Greshre, majd hozzátette: - Ennek így kellene lennie.
Gresh nem figyelt rá. Az Agori felé bólintva megfordította hátasát, és elindult Vulcanus irányába. Kisvártatva Gelu csatlakozott hozzá.
- Szóval – mondta Gelu. – Te gyakran csinálsz ilyesmit?
- Csak ha szükséges – válaszolt Gresh. – Én nagyobb, erősebb és gyorsabb vagyok az Agorinál. Van egy kilövőm meg egy pajzsom, és tudom használni őket. Glatorian vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell védenem azokat, akik nem olyan erősek, mint én?
Gelu egy kis időre csöndben maradt. Aztán így szólt:
- Mondj nekem valamit, Gresh – biztos, hogy te erről a bolygóról származol?

A Vulcanusig tartó út hátralevő része eseménytelen volt. A két Glatorian a helyi fogadóban beszélgetett egy sült homokdenevér fölött. Lassacskán Gresh kezdett feloldódni. A kihívásokról beszélt Gelunak, amikkel az arénában szembesült, meg az aggodalmáról, hogy egy nap tán cserbenhagyja a falvát. Egy Glatorian számára egyetlen egy csata eredménye képes volt eldönteni, hogy a falva virágzik, vagy épphogy csak meg tud élni.
- Figyelj, cimbora, mindenki, aki valaha is kardot emelt, hogy az egyik ilyen homokgödörért síkra szálljon, ugyanígy van ezzel – mondta Gelu. – Néha könnyű elfelejteni, miért teszik a Glatorianok azt, amit – még az Agori is elfelejti néha, hogyan kezdődött minden. Fenébe is, bárcsak én el tudnám.
- Te is ott voltál, amikor… ? – kezdte Gresh.
Gelu bólintott.
- Óh, igen, ott voltam ám, meg még sokan mások. Hat sereg, és mind ugyanazért a csillogó ezüstös folyadékét küzdött, ami mindent elpusztított vagy átváltoztatott, ami hozzáért – néhányan az erő forrását látták benne, mások egy fegyvert. A harcok az egész bolygón dúltak, oda-vissza, mígnem valaki, valahol, rájött, hogyan csapolja meg azt az erőt. És… nos, a többit te is tudod… A bolygó darabokra hullott.
Az iconoxi Glatorian körbenézett a vendéglőben. Az Agorik ettek és beszélgettek, legtöbbjüket olyan ütött-kopott páncél borította, amit már rég ki kellett volna cserélni. Nem volt nehéz kiszúrni, a fém hol volt megfoltozva, gyakran olyan darabokkal, amik színben eltértek az eredetitől. Senki sem tűnt kimondottan vidámnak vagy szomorúnak. Leginkább csak fáradtnak festettek.
- Ez már, mennyi, több mint egyszázezer éve volt? – folytatta Gelu. – Agorik szóródtak szét mindenfelé, menedéket keresve, ahol tudtak. A falusiak nem engedhettek meg még egy háborút, még akkor sem, ha egyesek tovább éheztek rá. Valakinek volt egy fényes ötlete, hogy felbérelje a veterán harcosokat, hogy a faluk nevében küzdjenek. Ha Vulcanus és Tesara közt nézeteltérés van, hát akkor mind a kettő felbérelt egy Glatorian, akik elrendezték. A győztes megkapta, amit épp akart – élelmet, menedéket, fegyvereket, páncélt. Ha folyton nyersz, meggazdagszol – nos, legalábbis annyira, amennyire ezzel lehet. De a trükk az, hogy ne veszíts.
- Ezért mondtál fel? – kérdezte Gresh. Látván Gelu arckifejezését, megtoldotta: - Nem nagy titok. Kiina mondta, amikor a legutóbb Tajunban voltam. Azt mondta, hetek óta nem látott téged az arénában.
Gelu mosolygott.
- Ja, Kiina észreveszi az ilyet. Egyszerű – senki sem marad örökre a csúcson. Nézd csak meg Ackart. Most még rajonganak érte – szükségük van rá –, de nézd meg, ha elveszít pár meccset, milyen gyorsan félretolják. Én úgy döntöttem, nem várom ki, míg velem is ez történik – így nem, hogy ennyi pénzt lehet keresni az emberek meg egyéb dolgok furikázásával.
Miközben ezt mondta, Gelu felfigyelt a fogadóba betérő Raanura. Ő volt Vulcanus falvának rangidőse. Kemény volt és őszinte, még ha néha fájdalmasan makacs is. Egyszersmind ő birtokolt minden értékeset a környéken, melynek révén ő volt a tökéletes alanya Gelu figyelmének.
- Ha megbocsátasz – mondta Greshnek, ahogy felállt. – Látnom kell egy Agorit egy térkép ügyén.

HÁROM

- Ez rossz. Ez nagyon, nagyon rossz – mondta Raanu. Feltekintett Gelura, és meglobogtatta a térképet. – Tudod te, hogy mi ez?
- Rossz? – vetette fel Gelu.
- Rosszabb, mint rossz – motyogta a faluvezér. – Olyan falak vannak ezen a térképen, amik két hete nem is léteztek. Egy ilyen birtokában a Csontvadászok akármelyik védelmi vonalunkon átjuthatnak. Esélyünk sem lenne.
- Akkor még jó, hogy megtaláltam nektek – mondta Gelu. Aztán várt, szemeit Raanun tartva. A vezetőnek valamifajta jutalmat kell adnia neki a szolgálatáért… vagy nem?
De Raanu rá sem hederített a várakozó Glatorianra. A vendéglőben összegyűlt népére figyelt, és azon tűnődött, hányan élnének túl egy Skrall támadást. Nem sokan, gondolta.
- Egy pár Thornax lövő, néhány kard és tőr, csákányok, ásók, kalapácsok – mondta halkan. – Ezek nem fékezik meg a barbárokat. Belovagolnak, elveszik, amit akarnak, és nem hagynak meg semmit – ha nem égetik földig magát a falut is.
Gelunak egyet kellett értenie. Saját kézből tapasztalta, mire képesek a Csontvadászok. Egy Agori csapat, legyen akármennyire elszánt, nem lenne képes ellenállni egy fosztogatásnak… legalábbis közelharcban.
- Talán el kéne menekülnünk – mondta Raanu, kétségbeeséssel nyomasztott hangon. – Kimenni a pusztaságba és újra kezdeni, talán délebbre. Talán ha odaadjuk nekik, amit akarnak, békén hagynak minket.
- Nem valószínű. – A szavak Greshtől jöttek, aki odasétált, hogy kiderítse, mi készítette ki Raanut. – Ha a Csontvadászok tudják, hogy féltek tőlük, addig üldöznek, míg holtan nem estek össze a homokban.
- De mi tényleg félünk tőlük – mondta Raanu. – És nem ok nélkül! Egy hadsereg kéne a megállításukra, és ha nem tűnt volna fel, nekünk nincs olyanunk.
Gelu belekezdett válaszába, de elakadt a hangja. Alaposan át kell gondolnia a következő szavait. Még a végén valami rossz helyzetbe keríti magát. Ugyanakkor, ha ő nem, Gresh kimondaná. Legalább ha ő mondja ki elsőnek, talán képes lesz alkudni a fizetségért.
- Nem kell nektek egy sereg – mondta Gelu. – Hanem Glatorianok – jók, gyorsak, tapasztaltak. Egy kis csapat talán nem lenne képes legyőzni egy egész légiónyi Csontvadászt, de képesek olyan veszteségessé tenni a harcot, hogy megfutamodjanak.
Raanu intett Gelunak, hogy folytassa, de helyette Gresh szólalt fel.
- Értem már. Rekesszük meg, vejük át, csaljuk csapdába őket.
Gelu bólogatott.
- Úgy van. Próbáltál már előcsalogatni egy dűnepókot egy szikla alól? Töviseket növeszt az egész testén és a lábain. Egy idő után felhagysz vele, és könnyebb préda után nézel. Vulcanust is túl szúróssá kell tenni a bevételhez.
Raanu mosolyra fakadt.
- Igen, igen… Tetszik nekem ez az ötlet. Megbánják majd, hogy ide merészkedtek. Hagy fosszanak ki valami másik falut – Vulcanus nem adja meg magát! És te, Gelu? Te vezeted ezeket a Glatorianokat?
Gelu készen állt erre a kérdésre. Úgy tesz, mintha a kéréstől megilletődne, eljátssza, hogy töpreng rajta, aztán beleegyezik – természetesen csak miután Raanu tett egy igen nagylelkű ajánlatot.
- Hogy én? – kezdte, a padlóra nézve. – Nos, én nem is tudom, Raanu, már nem igazán vagyok benne a szakmában…
- Ő nem fogja. Az én feladatom.
Mind a hárman körbefordultak. Ackar állt a bejáratban. Ha bármelyik Glatorian élő legendának tekinthető, hát akkor ő. Még azok is ismerték tekintélyét, akik egyszer sem mérkőztek meg vele. Mára már idősebb volt, talán nem olyan félelmetes, mint az elmúlt évszázadokban, de ha szóra nyitotta száját, minden Glatorian figyelt.
- Ackar – mondta Raanu, kissé elszégyellve magát. – Épp most akartam hozzád indulni. – Átnyújtotta Ackarnak a térképet, és felvázolta a helyzetet. A veterán Glatorian nem mondott semmit, csak bólintott egy kicsit, ahogy áttanulmányozta a pergament.
- Nem biztos, hogy egyetértek Geluval – mondta végül Ackar. – Láttam, ahogy három Vadász megtizedel egy egész karavánt… és hat elpusztít egy előőrsöt. Mi történik, ha húszan, harmincan vagy negyvenen rontanak rátok? Akkor mi lesz?
Raanu mintha megszeppent volna.
- Tehát azt mondod, adjuk fel? Meneküljünk?
Gelunak el kellett nyomnia vigyorát Raanu felháborodott hangja hallatán. Öt perccel ezelőtt az Agori ugyanezt a stratégiát javasolta. Most meg sokkolva hallotta, hogy valaki más is ezt mondja.
- Azt mondtam, nem értek egyet az ötletével – csattant fel Ackar. – Nem azt, hogy nem fogjuk megtenni. Kéne egy hadsereg, de nekünk nincsen. Úgyhogy be kell érnünk azzal, amink van.
- Én benne vagyok – szólt Gresh. – Ez nem az én falvam, de nem fogok ácsorogni és hagyni, hogy a Csontvadászoké legyen.
Ackar Geluhoz fordult.
- Hát és te?
Három Glatorian akárhány Csontvadásszal szemben? Őrültség. Egyáltalán nem ez járt a fejében. Már mindent kitervelt: Raanu beleegyezik az ötletébe, és szép áron felbérli Gelut, hogy induljon el Glatorianokat gyűjteni. Busás jutalom ütné a markát, és nem is vállalna sok kockázatot. De a dolgok megváltoztak, amikor Ackar ahhoz ragaszkodott, hogy a kéznél levő Glatorianokkal védjék meg a falut. Mégis, ha visszautasítja a felkérést, akár meg is feledkezhet arról, hogy itt valaha is megmutathatja az álarcát.
- Oké – mondta Gelu. – Számíthattok rám is. – Azt nem tette hozzá, hogy úgy érezte, mintha a szíve jégtömbbé vált volna, vagy hogy máris kiverte a víz a páncélja alatt. Nem jó ötlet tudatni más Glatorianokkal, hogy félsz.
- Ma éjjel elküldünk két itteni Glatorian gyakornokot Tajunba, hogy átadják az üzenetet Kiinának és Tarixnak – egyikük sem maradna ki egy harcból, ha rajtuk múlik – mondta Ackar. – Gresh, menj vissza Tesarába, találd meg Vastust, meg akit még tudsz. Gelu, te velem jössz.
- Szerinted bölcs ötlet védtelenül hagyni a falut? – kérdezte Gresh.
- Egy vagy két Glatorian amúgy se állítaná meg a Csontvadászokat – mondta Ackar. – Több kell ide – sokkal több. És most van rájuk szükség.
Gresh kitekintett a bejáraton át a falu kormos, elfeketült főutcájára.
- Mostanra Fero már tudatta a népével, hogy elvesztette a térképet.
- Igen – mondta Ackar –, ami azt jelenti, tudják, hogy fel fogunk rájuk készülni. Gyorsan fognak mozogni. Úgyhogy nekünk még gyorsabban kell. Nincs ínyemre védtelenül hagyni a falut, de szövetségeseket kell kerítenünk. Meg kell kockáztatnunk, hogy még a Csontvadászok előtt visszaérünk.

Nem volt idő a búcsúzkodásra. Gresh felszállt homoki cserkészére, és északnak indult. A két kezdő Glatorian nyugatra tartott. Ackar szigorú utasításait követve együtt kell maradniuk, és ébernek kell lenniük. Sötétség leple borult Bara Magnára. Ez volt a legveszélyesebb időszak a sivatagban tartózkodni.
Noha állandóan faggatta, Gelu képtelen volt kideríteni, ő és Ackar merre fognak menni. Türelmetlenül várta, hogy a veterán elmondja Raanunak, hová telepítsenek őröket, és mit tegyenek, ha Csontvadász felderítők tűnnének fel a láthatárban. Ha a helyzet túl reménytelenné fajulna, a falusiaknak el kell égetniük mindent, amit nem tudnak cipelni, délre menniük, visszafordulni a homokviharok leple alatt, és elrejtőzni a Vaskanyonban. Ha szerencsével járnak, a Csontvadászok továbbra is délre tartanak, és a Folyékony Homok Tengerében találják magukat.
- De véssétek jól az eszetekbe, ha akár egy elcsatangolót is meglátnak a kanyon felé tartani, tudni fogják, mit csináltok – mondta Ackar. – Akkor az életetek már egy homokszemet sem fog érni.
Gelu felpakolt egy pár napra elegendő ellátmányt a hátasára. Ackar meglátta, mit tesz, és helyeslően bólogatott.
- Jó ötlet. Az élelmet használhatjuk fizetőeszköznek.
- Én azt terveztem, hogy majd esetleg evésre használjuk – válaszolt Gelu. – Úgy találom, úgy sokkal jobban működik.
Ackar keserűen nevetett.
- Nem javaslom, hogy felhizlald magad, Gelu… oda nem, ahová megyünk.
- Sok szerencsét mindkettőtöknek – mondat Raanu. – Vulcanus minden lakójának reménye fog elkísérni.
- Akkor remélem, hogy nem kell enniük – motyogta Gelu. – Mer' úgy hallom, azt tilos.
A két Glatorian nekivágott északnak. Néhány óráig csöndben vágtáztak, míg el nem érték a Skrall Folyó medrét. Hajdan elegendő víz folyt benne, hogy minden közeli falut ellásson. Most már alig csörgedezett, hála a Skrall által felállított gátnak. Sok Glatorian, köztük Ackar is, kihívta a Skrallt az arénában a gátért. A Skrall minden alkalommal győzött, így a gát a helyén maradt. Gelu arra számított, hogy átkelnek, és észak-nyugat felé haladnak tovább Iconoxhoz, de e helyett Ackar észak-keletnek fordította a cserkészét.
Most már Gelu tudta, hová mennek. És egy cseppet sem tetszett neki.
- Ackar! – suttogta a jég Glatorian. – Egyenest Csontvadász terület felé megyünk. A táboruk innen csak pár napi lovaglásra van.
- Tudom – válaszolt Ackar. – Meg kell állnunk, hogy felvegyünk egy… barátot. Aztán meglátjuk, megfékezhetjük-e a tervüket, mielőtt nekiállnak.
- Meg akarod támadni a Csontvadászokat? – kérdezte Gelu hitetlenkedve. Odanyújtotta kilövőjét Ackarnak. – Nesze. Miért nem ölsz meg most rögtön?
- Csigavér – mondta Ackar. – Arra számítanak, hogy a falak mögé bújunk. Azt várnák a legkevésbé, hogy rájuk támadunk.
- Egy rúgón jár az agyunk – felelt Gelu. – Mit fogunk használni hadsereg gyanánt?
Ackar csöndesen nézett Gelura egy pár másodpercig. Aztán lágyan heherészett, és azt mondta:
- Azt nem akarod tudni.

Gresh hajszolta a lovát. Tesara messze feküdt Vulcanustól. Abban reménykedett, Vastus vagy valamelyik másik Glatorian ott lesz, amikor megérkezik. De ha egy mérkőzésre utaztak, talán meg sem találja őket. Nem volt kibékülve azzal az ötlettel, hogy üres kézzel térjen vissza Ackarhoz.
Magányos, kopár vidéken vágtázott. Bara Magna bizonyos részei mindig is sivatagosak voltak, de hallott olyan történeteket, hogy egyes térségek egykoron zöldebbek voltak, akár Tesara. A bolygót 100 évezreddel ezelőtt megrengető kataklizma a változás oka.
Immár sokadszorra, elmerengett a Skrallon. Mindenki tudott a létezésükről, még az előtt is, hogy a sivatagba vándoroltak volna. Úgy tartották, szülőföldjük a Feketetüske-hegységtől északra, egy, még a Vulcanust is megszégyenítő vulkanikus térség közelében volt. Évezredeken át nem érintkeztek senkivel, még az Iconoxszal vagy a többi északi faluval is mellőzték a kapcsolatot.
Aztán egyszer csak ez is megváltozott. A Skrall leviharzott északról, és Roxtus városában rendezkedtek be, melynek romjait ők maguk építették újjá. Megtiltották a városukba való utazást, és csak a harcolni jövő Glatorianokat vagy kivételezett Agori karavánokat engedtek be. Akik megjárták az utat, egy hatalmas arénáról számoltak be, ami majdnem akkora, mint Atero, harcosokról, amerre csak néztek, és Spikitről meg egyéb veszedelmes vadakról, amelyeket a nézelődők szórakoztatására eresztettek rá Glatorianokra.
Számos Glatorian, aki harcolni indult oda, nem tért vissza soha. A Skrall általában "balesetek"-ként könyvelte el az ilyesmit, vagy pedig azt bizonygatták, a harcosok még épségben voltak, amikor elhagyták a várost, és valami balszerencse érhette őket a haza vezető úton. Az a kevés harcos, aki járt ott és hazajutott, hangoztatta, hogy nem térnek vissza.
A Skrall jelenléte az összes többi falut idegessé tette. Sokan eltöprengtek, eleve miért is zavartatták magukat azzal, hogy egy ilyen sivárságba települjenek. Felélték volna erőforrásaikat? Valami természeti katasztrófa hajtotta el őket? Vagy netán valami ördögibb áll hirtelen megjelenésük hátterében?
Lehet, hogy sosem fog kiderülni, miért tette a Skrall azt, amit. Ami számított, hogy, miután egy ideig azt tettették, hogy a Bara Magna társadalom tagjai akarnak lenni, a Skrall felfedte igazi természetét. Le akarták igázni ezt a világot, és meg volt hozzá a seregük és elszántságuk. A Skrall jelentette fenyegetés tetejére a Csontvadászok naponta növekvő rajtaütései rettentő veszélybe helyezték a falvakat.
Gresh megzabolázta hátasát. Miért dolgoztak a Csontvadászok ilyen keményen Tajun elszigetelésén? És miért vennék célba épp Vulcanust? A Csontvadászok prédái az utazók és kereskedőkaravánok. Nem szokásuk egész falvakat megtámadni. Igaz, Aterót megrohamozták és kifosztották, de az nem a Csontvadászok műve volt.
Hanem a Skrallé.
Lehetséges? Az egész elképzelést ki akarta verni a fejéből. A Csontvadászok nomádok, akik fosztogatással és rosszabb dolgokkal tartják magukat életben. Egyetlen faluval vagy törzzsel kötött szövetségre sem volt szükségük. S nem is kell lepaktálniuk a Skrall-lal a biztonságuk érdekében. Senki sem ismerte jobban a sivatagot a Csontvadászoknál. Ha a Skrall célba venné őket, könnyedén eltűnhetnének a homokban, ahol nem találnak rájuk. Nem lenne értelme, ha a Skrall-lal együtt – vagy értük – dolgoznának.
De mi van, ha ez a helyzet? Ez a kérdés zargatta az agyát. Ha a Skrall egyesítette szervezettségét, fegyvereit, nyers erejét a Csontvadászok villámtaktikájával és területismeretével… akkor Bara Magna összes falvának befellegzett.
Annál is inkább el kell jutnom oda, ahova megyek, és segítséget találni, gondolta komoran, ahogy megsarkantyúzta homoki cserkészét. Most kell megállítanunk őket Vulcanusnál, mégpedig végleg.
Fero hallotta a lovasokat, de nem látta őket. A napkelte még mindig órákra volt, és a sötétségen még a Csontvadászok éles szemei sem képesek áthatolni. Ám hallotta a homoki cserkészek patáinak sebes dübörgését a finom homokon, és megérezte az állatok fáradtságát… és lovasaik félelmét.
Mosolygott. Sietős iramukból megtudta, hogy sürgős a küldetésük, szagukból pedig, hogy régóta lovon vannak. Tudta, hogy a lovasok eszüknél vannak, hiszen ez valóban a rettegés helye.
Fero megfordult, és négy társára nézett. Mindegyikük egy sötéttűz fáklyát hordozott, amely meleget nyújtott a fagyos sivatagi éjszakán, de nem bocsátott ki fényt. Valamennyien veterán Csontvadászok voltak, éjszakai portyán. Mivel a vulcanusi térkép minden bizonnyal Raanu kezébe került, arra számítottak, hogy a falu nem várja meg a nap fényét, hogy segélyhívásokat küldjön. Fero kész volt feltenni egy egész havi zsákmányát arra, hogy a két lenti lovas Vulcanusból való, és a falu védelmére indultak újabb Glatorianokat gyűjteni.
Nagy kár, hogy nem fogják elérni célállomásukat.
Fero suttogva kiadott egy parancsot, majd az öt vadász lelovagolt a homokos lejtőn. Félúton szétváltak: ketten nyugatra, hárman keletre mentek. Fero és két bajtársa a lovasok útjába áll, és támad. Amikor óhatatlanul menekülőre fogják, a két másik Csontvadász fogja eltorlaszolni szökési útvonalukat. Percek alatt vége lesz az egésznek.
És Vulcanus sem fog sokkal tovább tartani, gondolta Fero. Tervezgessen meg készülődjön csak az Agori. Figyeljék csak a homokot a közeledésünkre várva. Nem fogják előre látni, ha jövünk.
Soha, senki nem látja előre.

NÉGY

Pár órányi lovaglás után Ackar váratlanul nyugat felé tört, keresztül a folyómedren. Ahogy átnyargaltak a dűnéken, a hátuk mögött a nap még csak épphogy felkelőben volt. Gelu felfigyelt a homokban a Voroxok jelenlétének árulkodó nyomaira. Minél tovább haladtak, annál inkább megnőtt a nyomok száma. A Vorox alagutak egy igen egyedi mintát hagytak a homokban, melyek mostanra már körbevették a két lovast. Gelu kezével megközelítette a kilövőjét.
Ackar egy előttük magasodó emelkedő felé mutatott, melyet egy kisebb hegylánc dominált. Gelu körülbelül félúton a központi csúcs felé egy barlangnyílást látott.
- Na, oda megyünk – mondta Ackar.
Gelut hirtelen megcsapta egy rossz érzés, hogy már ismeri Ackarnak ezt a "barátját". De mi van ezzel a sok Vorox nyommal? Eleinte nem látott semmi összefüggést – egy pillanatra rá rájött, hogy így jobban tetszett neki.
Úgy 500 yardnyira lehettek a szikláktól, amikor megjelentek a Voroxok, körös-körülöttük kirobbanva a föld alól. Zeskek, a Voroxok kisebb kivitelei is ott kóboroltak, karattyoltak, és fenyegető mozdulatokat tettek a két Glatorian irányába. Gelu a fegyveréért nyúlt, de Ackar megmarkolta a csuklóját, és meggátolta az elérésében.
- Te komolyan azt hiszed, kilövöldözheted magad ebből? – mondta Ackar halkan. – Ha a dolgok túl rosszra fordulnak, eleredünk a barlang felé – azt könnyebb védeni. Addig is hagyd, hogy én intézkedjek. – Ackar szüntetet tartott, majd azt mondta: - Félsz?
Másodpercek teltek el.
- Naná – felelt Gelu.
- Helyes. Akkor ezek szerint nem vagy őrült. Nem szeretem, ha őrülteknek kell fedeznie engem.
Ackar a barlang felé fordult. Felkiáltott:
- Malum! Beszélnem kell veled!
Az összegyűlt Voroxok egymás közt zúgolódtak, és kicsit közelebb húzódtak. Az egyikük kinyúlt, hogy megtapogassa Gelu homoki cserkészét. Gelu visszafogta magát, hogy ne csapjon le pengéjével, ám a tekintet, amellyel a Voroxra nézett, elegendőnek bizonyult a barbár elhajtásához.
- Malum! – kiáltott ismét Ackar. – Mutasd magad!
A száműzött Glatorian megjelent a barlang bejáratában. Skarlát páncélzata itt-ott repedezett volt, másutt homok borította. Malum világéletében nagyobb és erősebb volt Ackarnál, és a pusztaságban eltöltött ideje nem változtatott ezen. Ám Gelu biztosra vette, sok minden más megváltozott – aki homokban él, azzal ez történik.
- Ackar – mondta Malum. Hangját alig lehetett hallani. Meglepődés és elégedettség keveredését lehetett hallani benne, mintha már egy ideje várta volna a régi ökölvívótársával való találkozást. Gelu nem tudta, hogy ez most jót vagy rosszat jelent.
Malum utasítást vakkantott egy olyan nyelven, amit Gelu nem értett. A Voroxok azon nyomban hátráltak három lépést, fegyvereiket viszont nem tették el. Sőt mi több, már nem úgy festettek, mint akik érdeklődve tekintenek a látogatóikra, hanem úgy, mint akik támadásra készek. Ackarnak egy dologban igaza volt – a két Glatorian kelepcébe került, úgyhogy lehetetlenség lenne harccal kiszabadulniuk.
- Mi hozott titeket… birodalmamba? – kérdezte Malum Ackartól. A homoktenger felé gesztikulált, amely minden irányba kiterjedt. – Ha vendéglátástért jöttetek, nem nyújthatok semmit. Élelmért? Vízért? Amim csak van, a népem táplálja.
- A néped? – így Gelu. – Úgy érted, a Vorox? Ők senkinek sem a "népe". Csak egy hajszálnyira vannak a homokdenevérektől.
- Így igaz – mondta Malum. – De a civilizált társadalom nem volt hajlandó befogadni engem. A Voroxok rám találtak, elláttak, és a törzsük részévé tettek. Már nem akarunk többé a világotokról tudni, Ackar. De hála a barátságnak, mely egyszer összekötött, megengedem, hogy te meg a barátod élve távozzatok… ha most azonnal távoztok.
Gelu úgy vélte, ez egy remek tervnek hallatszott. Nem volt gyáva alak – koránt sem, bárkivel kiállna egy harcban, egészen egy Skrallig. De ez a hely kissé túlságosan úgy festett, mint egy Agori "telep", ahol azokat tartották, akik kicsit túl sok időt töltöttek a napon és a homokban, és elment az eszük.
- A segítségedet kérjük – mondta Ackar. – Vulcanus bajban van.
Malum undorodott hangot keltett, és visszafordult a barlang felé.
- Menj haza, Ackar. Menj haza, amíg még tudsz.
- Vulcanus otthont adott neked, Malum. Táplált, fegyverrel és páncéllal szolgált, és királyként tisztelt – mondta Ackar, nyers, de nem erőszakos hangon. – Tartozol neki.
Malum körbepördült, Ackarra szegezte ujját. Arcát eltorzította a harag.
- Én nem tartozom nekik semmivel! Nézz rám. Nézd, hová süllyedtem. "Királyként", igen, míg el nem űztek… míg ki nem mondták, nem vagyok méltó, hogy értük harcoljak és haljak.
- Talán igazuk is volt – mondta Ackar. – Talán nem is vagy méltó.
Síri csönd. A Voroxok közelebb araszoltak. Gelu keze visszatért a kilövőjére. Igaz, esélye sem lenne, de legalább egy pár bestiát magával vinne a halálba.
- Te is érdekelt vagy ebben – folytatta Ackar. – Ezek Csontvadászok.
Gelu mintha úgy látta volna, Malum megrándul kissé. A Csontvadászok a Vorox ősi ellenségei. Míg a Vadászok élelemért vagy utánpótlásért lopják, netán ölik meg az Agorit és Glatoriant, a Voroxot pusztán sportból vadásszák. Noha vadak és kegyetlenek, a Voroxok nem elég okosak ahhoz, hogy elkerüljék a Csontvadász csapdákat, és nem elég gyorsak, hogy lehagyják sziklaparipáikat. A legtöbb, amit tehetnek, hogy a föld alá ássák magukat, ám a vadászok hajlandóak kivárni, míg ismét felbukkannak a felszínen. A Csontvadászok rendkívüli türelemmel lettek megáldva.
- Mesélj – mondta Malum.
Ackar kitálalt mindent, amit tudott, mely nem volt túl sok. Befejezésül elmondta, hogy egy Csontvadász tábor van nyugatra, valószínűleg ott készülődnek a vulcanusi támadásukra.
- Egyre merészebbek – mondta. – És ha ma elintéznek egy falut, holnap elintézhetik a te "királyságod"-at is.
Malum csöndesen lemászott a hegyoldalról. Ahogy megközelítette a Glatorianokat, a Vorox tömeg szétnyílt előtte.
- Nekem fikarcnyit se ér Vulcanus. Égjen csak. De előbb inkább látnám égni a Csontvadászokat. Mit akartok tőlünk, mit tegyünk?

Gresh bedülöngélt Tesarába, homoki cserkészét maga mögött húzva. Az állat pár mérfölddel arrébb majdnem összeesett, így egyedül úgy juttathatta élve a faluba, hogy leszállt róla, és lassan vezette. A gyeplőt átnyújtotta egy Agorinak, aztán elindult az aréna felé.
A falu Glatorian veteránja, Vastus, épp egy gyakorlóedzés közepén volt. Atero eleste óta megállás nélkül képezte magát. Elhatározta, hogy Tesara nem fog ugyanarra a sorsra jutni.
Úgy tűnt, meglepődik, amikor meglátta Gresht közeledni.
- Azt hittem, épp Vulcanusba mész. Mi történt? Lemondták a meccset?
- A falunak nagyobb gondjai vannak – felelt Gresh. Hálásan elfogadta a pohár vizet, amivel Vastus megkínálta. Homok és vas íze volt, de így is egyetlen nyeléssel felhörpintette.
- Nem lep meg, elvégre csak egy Glatorianuk van, aki harcolna értük – nevetett Vastus.
- Igazából már három. Ackar, Gelu… és én. Azt reméltem, te is csatlakozol. – Gresh elmagyarázta, milyen veszély fenyegeti a falut, amilyen tömören csak tudta.
Mikor kész volt, Vastus megrázta a fejét.
- Csak egy blöff. Nem látod? A Csontvadászok azt akarják elhitetni veletek, hogy Vulcanusra pályáznak, így készségesen elejtenek egy térképet. De igazából egy másik falura fáj a foguk – Tajunra talán, vagy erre. Nem fogom Tesarát védtelenül hagyni… és a te helyed is itt lenne.
- Mi van, ha tévedsz? – kérdezte Gresh.
- Akkor Tesara biztonságban lesz – válaszolt Vastus. – És majd kinyitjuk kapuinkat Vulcanus túlélői előtt, ha errefelé jönnek. Figyelj, Gresh, a falvunk népe ránk hagyatkozik, hogy segítsük és védjük őket. Ezt nem úgy tesszük, hogy más helyek meg más törzsek miatt aggodalmaskodunk – had aggódjanak ők magukért.
- Mi mind egyazon világban élünk – replikázott Gresh. – Ami velük történik, az ránk is hatással van.
- Nem. Ez a mi világunk – ez itt, melyet indák szőnek át, és mely szerintem túlságosan is közel van Roxtushoz. Mindketten láttuk, ahogy Atero összedől. Nos, még egyszer nem, az én falvam nem.
Gresh a földhöz vágta a poharat.
- De az bezzeg már nem zavar, ha valaki másé dől össze – mondta, ahogy elsétált. – Bocs, amiért vesztegettem az idődet.

- Ez időpocséklás.
Tarix rápillantott Kiinára. A lány nem először mondta ezt. És őt ismervén, valószínűleg nem is utoljára.
Kettejük lassan lovagolt a sivatagban, és szemeikkel az őket körbevevő terepet fürkészték. Tajun két Glatorianját azért küldték, hogy utánajárjanak egy Agori híresztelésnek, miszerint a közelben vad sziklaparipák egy kisebb falkája tartózkodik. Befogva és megszelídítve hasznosak lehetnek kereskedelmi célokra. De ha szabadon hagyják őket, hatalmás károkat képesek okozni.
- Meglehet – válaszolt Tarix. – De szánjunk rá még egy kis időt. Hogy nézne ki, ha most visszafordulnánk, és elvesztenénk néhány Agorit pár éhes ló miatt?
- Glatorianok vagyunk – mormogta Kiina. – Harcosok – nem felderítők, nem rendfenntartók, és végképp nem idomárok. Ha az arénában van rám szükségük, oké. De semmi másban ne számítsanak rám.
Tarix felsóhajtott. Megértette Kiina érzéseit. Senkinek sem tetszett a világ olyannak, amilyen volt. A Kiinához hasonlók pedig csak menekülni akartak, máshová, akárhová. De nem volt hová menni. Az egyetlen megoldás, ha megpróbálják a legjobbat kihozni abból a világból, amilyük van.
Mostanra már jó pár mérfölddel maguk mögött tudhatták a falut. Ez Tarixot idegessé tette. Mivel az utóbbi időben megnőtt a Csontvadász aktivitás Tajun körül, nem szeretett túl messzire kerülni falvától. Csak egy fosztogatás kell, hogy az egész hely lángokban álljon.
- Nem látok nyomokat – vallotta be végül. – Talán az Agori tévedett, vagy a falka már továbbállt.
- Hát, valami eljött erre – válaszolt Kiina. – Nézz csak oda.
Tarix látta, miről beszélt a lány. Tőlük keletre mintha sötét foltok éktelenkedtek volna a homokon. Amint a két Glatorian közelebb lovagolt, a tárgyak felismerhetőbbé váltak. Mindketten leugrottak cserkészükről, és kilövővel a kezükben odasiettek a helyszínre.
Kiina letérdelt, hogy megvizsgálja a leleményt. Két halott Glatorian feküdt a homokban. Hátas állataiknak nyomuk sem volt, de homoki cserkészek és sziklaparipák nyomai borítottak mindent. Egy közeli dűnében egy törött Csontvadász kard feküdt félig beásva.
- Vulcanusiak, de nem ismerem őket – mondta Kiina. – Ez biztosan múltéjjel történt. Mit kerestek itt kint sötétedés után?
Tarix leírt egy lassú kört, felmérve a környezetüket. Nem látta jelét se Csontvadászoknak, se senki másnak. Akárki is a bűnös, már régen eltűnt.
- Nem tudom. De talán Vulcanusban tudja valaki – mondta Tarix. – Ezt a kettőt visszavisszük Tajunba, és eltemetjük őket. Aztán az egyikünk jobban teszi, ha elmegy a falvukba, és a tudtukra juttatja, hogy elvesztettek két Glatoriant.
- Majd én – mondta Kiina. – Te csak figyelt a falura. Ha bármi baj van, küldj el valakit, hogy visszahozzon.
Tarix a kelti csúcsok felé nézett, és azt mondta halkan:
- Talán jobb, ha már most továbblovagolsz. Ha olyan bajjal nézünk szembe, amilyennel számolok, egyel több vagy kevesebb Glatorian nem oszt, nem szoroz.
Kiinának nem kellett megkérdeznie, hogy mit ért ez alatt. Elég volt ránéznie a homokban lévő Csontvadász pengére.