ÖT
Ackar megállapíthatta, hogy a Csontvadászok bizakodóak voltak. Nem a miatt, mert az éjszaka közepén raktak tüzet, mely mérföldekre ellátszott. Még csak nem is a miatt, mert egymás közt beszélgettek és nevettek, tekintet nélkül arra, milyen jól terjed a hang a sivatagban. Nem, hanem a táborhelyükről terjengő erőteles szag tette nyilvánvalóvá, hogy nem hitték, a közelben van kitől tartaniuk.
A legtöbb Glatorian által használt fegyverekből kilőtt, tövises Thornax gömbök, kinézetük ellenére, nem Agori alkotta tárgyak voltak. Igazából egy ritka növény gyümölcsei, amely Bara Magna sivatagában termett. Ha kellően megérett és megnőtt, a Thornax nagy erejű lőfegyverré vált, és tüskéi akár a páncélzatot is átlyuggathatták.
Ha fejlődése korai szakaszában leszedik és megfőzik, a Thornax annyira megpuhul, hogy ehetővé válik. A gyümölcs zsíros és gumiszerű, rossz ízű, de a szaga még szörnyűbb. Ám a pusztaságok lakói ínyencségként tartották számon. A Csontvadászok vándorútjaik során szedték le a Thornaxot, és egy különösen visszataszító főzetet készítettek belőle. A szellő ennek a szagát sodorta Ackar felé.
Gelu és Malum a két oldalán álltak. Egyetlen Voroxot sem lehetett látni, de ez elvárható volt. A Voroxok ugyanis nem seregként vonulnak. A föld alá ássák be magukat, és a meglepetés erejére hagyatkoznak.
A két Glatorian Malum barlangjában töltötte a napot, stratégiát állítva fel. Időnként Malum hantázni kezdett Vulcanus lakóinak iránta tanúsított bánásmódjáról. Gelu minden alkalommal olyan tekintettel illette meg Ackart, mely azt mondta: "Biztos tuti ez az alak?", de előre tudta, hogy a válasz "Nem".
Ackar leguggolt, és szemügyre vette a Csontvadász tábort. Hideg volt az éjszaka, még Bara Magna átlagához képest is, és a szél, mint egy rozsdás penge hatolt be páncélja alá. Dűnefarkasok elnyújtott, szomorú vonításai hallatszottak a távolból. A falka hívószava volt ez, mely arról tájékoztatott, hogy a vadászat a kezdetét vette.
- Mindenki emlékszik a tervre? – mondta Ackar, ahogy felállt. – Gyorsan mozgunk, és annyit leszedünk, amennyit csak tudunk.
Malum komoran felnézett.
- Amikor első hetemet töltöttem a pusztában, a Csontvadászok rám támadtak. Elvették az ennivalóm, a vizem, és az életem is elvették volna, ha nem bánok ügyesen a kardommal. Egy olyan tervet, aminek része az ő haláluk, nem felejtek el egykönnyen.
- Ööö, pompás – mondta Ackar. – Ha el tudjuk űzni néhány sziklaparipájukat, remek. De a cél az, hogy óvakodóvá, bizonytalanná és aggódóvá tegyük őket a jövőbeli támadásokkal szemben. Az óvatos Csontvadász lassan mozog, és ez időt nyer Vulcanusnak.
Ackar jelzésére a három Glatorian elindult, hogy felvegyék helyzetüket. Tíz másodperccel később éles füttyszó hallatszott, majd a sivatag felforrt az erőszakról.
A Csontvadászok tábora körül Voroxok ásták elő magukat a földből. A sziklaparipák felágaskodtak, megvillantva skorpiófarkukat, miképp a bestiaharcosok feltűntek köztük. A meglepett Csontvadászok küszködtek, hogy védelmet állítsanak fel a kegyetlen támadókkal szemben. A Voroxnak hat másodperc alatt fél tucat Csontvadász esett áldozatául, ám a megmaradók egy felsorakoztak vonalba, és Thornax lövőikkel tüzet nyitottak. A tüskés lövedékek átszakítottak a Vorox osztagon, néhányat megöltek, másokon komoly sérülést ejtettek. Ám leginkább csak arra voltak jók, hogy a támadókat dühvel árasszák el, és újabb rohamra késztessék.
Néhány eszesebb Csontvadász sikeresen eljutott a sziklaparipákhoz, és kivágtázott a táborból. Ackar hallotta az egyikük ordítását, és tudta, biztosan arra tarthatott, ahol Malum várakozott lesben. Jobbján Gelu egy pár további Csontvadásszal vívott, akik saját lábukon igyekeztek elmenekülni a Vorox elől.
Ackar felszállt homoki cserkészére, és meglódult a Csontvadász lövészek sora felé. Hátulról rontott beléjük, és úgy szórta szét őket, mint vihar a homokot, aztán körbepördült, és újból megtette. Ezúttal a Vadászok már készen voltak rá. Egy kardcsapással majdnem letaszították Ackart, ám ő szorosan belekapaszkodott a gyeplőbe, egész addig, míg ki nem ért a táborból.
Amikor körbefordította állatát, észrevette, hogy az egyik Csontvadász a tábortűz felé inal, és belehajít valamit. Egy pillanattal rá a kis tűz fellobbant, fehéren izzó lángnyelvvé változott, eredeti méretének hússzorosára. A lángok leple alatt a Csontvadászok ellentámadást szerveztek. Most a Voroxok fogták menekülőre a dolgot, a sivatagba futottak, vagy barlangjaikba próbáltak visszavonulni. A Csontvadászok a nyomukba eredtek, és menekülés közben kaszabolták le őket. Malum vágtatott be hódolóinak védelmére, és keményen küzdött, hogy fedezze őket.
Úgy döntvén, dolgukat elvégezték, Ackar odalovagolt a még mindig azzal a két Csontvadásszal küzdő Geluhoz. Belerontott a csetepatéba, és mindkét Csontvadászt a földre döntötte, aztán felkapta Gelut a hátasára. Együtt aztán elviharzottak a lángokban álló táborhelyről. Gelu leugrott Ackar cserkészéről, rá a sajátjára, majd visszaindultak Malum barlangjába.
A haderejének megmaradt tagjai által körbevett Malum már várta őket, amikor megérkeztek. Számos Vorox elhullt a harc során, még több megsérült, de Malum elégedettnek látszott.
- Csapást mértünk rájuk – mondta büszkeséggel telt hangon. – Többé nem fognak csak úgy betolakodni a területünkre. Most már tudják, a Vorox állkapcsa mély nyomot hagy!
A megviselt Voroxok a magasba emelték fegyvereiket, és bömböltek. Ackar és Gelu hátán a hideg futkosott fel-alá.
- Arra számíthatsz, hogy a Vadászok nem hagyják ezt annyiban – mondta Ackar. – Talán nem most, de valamikor meg fogják torolni. Légy résen, Malum.
- Nem találnak meg – felelt a száműzött Glatorian. – Eltűnünk, akár egy homokszem a végtelen sivatagban.
- Biztos, hogy nem fogsz segíteni Vulcanus védelmében? – kérdezte Ackar. – Hasznát vennénk a kardodnak.
Malum megrázta a fejét.
- Azok a napok elmúltak. De erőt kívánok nektek az elkövetkezendő harcra.
- Köszönöm – mondta Ackar.
Malum Geluhoz fordult, és megragadta a Glatorian jobb karját.
- Jó halált, harcos.
- Ja. Persze – válaszolt Gelu, óvatosan félrehúzódva. – Viszont kívánom.
Ackar és Gelu a hajnal beálltával indult el a táborból. Mindketten kimerültek és sajgott mindenük, de az igazi csata még előttük állt. Az első ütközetet azonban már megnyerték.
Raanu figyelemmel kísérte, ahogy az Agorik sziklákat rakosgattak egy rögtönzött fal tetejére, amelyet Vulcanus nyugati szélén emeltek. A térkép felfedezése után elrendelte, hogy minden munka szüneteljen, és minden lakos falak felállításába fogjon a falun belül és kívül egyaránt. Amit eddig megvalósítottak, a sivatagi állatokat még esetleg távol tartja, ám egy fosztogató Csontvadász portyának vagy egy Skrall támadásnak nem szabna gátat.
Ismét a tréképre pillantott. Igen, ez a stratégia tökéletesen megfelel, döntötte el. A Csontvadászok észak és nyugat felől indítanak majd támadást. A délre fekvő homoktengeren sosem jutnának át, keleten pedig a veszedelmes Vaskanyon állná útjukat. Épeszű katonai hadjárat nem hatolna be a sötét és kanyargós szorosába.
Az egyik falubéli egy kiáltást hallatott. Raanu felnézett, és egy kék páncélba öltözött Glatoriant látott belovagolni. Azonnal ráismert Kiinára, és az üdvözlésére sietett.
- Tehát megkaptátok a hírünket? – kérdezte. A lány tekintete láttára lelohadt arcáról a mosoly.
- Nem – felelt Kiina. Benyúlt a zsákjába, és néhány fegyvertöredéket vetett Raanu elé. – A hírnökeiteket kaptuk. Vagy, pontosabban, a Csontvadászok kapták el őket. Mit képzeltetek, hogy csak úgy elengedtétek őket az éjszaka közepén?
Raanut megdöbbentette a nő dühödt hangja. Azonban ez a reakció nem volt meglepő tőle. Kiina vadul védelmezte Glatorian társait. Az olyan falvak, amelyek meggondolatlanul veszélybe helyezik őket, vagy még rosszabb, nem fizetik ki őket időben, mindig számíthatnak arra, hogy ő nem hagyja szó nélkül.
Raanu sietősen elmagyarázta a szituációt. Kiina arckifejezése fokozatosan átváltott forrongóból egy aggodalmaskodó vicsorgássá. Leszállt cserkészéről, és odament hozzá.
- El kell hagynotok Vulcanust. Most – mondta, hangját alig emelvén a suttogás fölé. – Nálam jobban senki sem tiszteli Ackart, de most tévedett. Egy maréknyi Glatorian nem fog megállítani egy Csontvadász rohamot. Csak megnövelnék a halottak számát.
Raanu elfordult. Szívében tudta, hogy a lány valószínűleg igazat mond. Ám Gelu és Ackar reményekkel töltötte meg őt, hogy hátha meg lehet védeni a falvát. Jelenleg nem csak az otthonok és erőforrások elvesztése miatt aggódott. Ha most futásnak erednek, hol lesz a megállás?
- Ezen én is elmerengtem – mondta, lapos hangon. – De mi van, ha már a sivatag sem nyújt védelmet? A Csontvadászok lenyomoznak és leölnek minket, és csak azt érjük el, hogy néhány hétig vagy hónapig gyávákként élünk. Inkább harcolnék és halnék meg, itt és most, mintsem hogy menekülés közben érjen utol a vég.
- És a néped? Velük mi lesz? – kérdezte Kiina, hangja akár az ostorcsapás. – Mi van, ha ők inkább választanák a továbbélés lehetőségét, mint a biztos halált? Ki vagy te, hogy ezt eldöntsd helyettük?
Raanu megpördült, a szemébe nézett, és a teste rezgett a haragtól, amit alig volt képes magában tartani.
- Én vagyok ennek a falunak a vezére! Ezek az emberek belém helyezték bizalmukat, és én a szerint cselekszek, hogy mit tartok jónak. Tartozom nekik annyival, hogy hagyjam őket méltóságteljesen, Agoriként küzdeni és meghalni, nem pedig sziklasakálok módjára a sötétségbe oldalogni. Ha nem akarsz segíteni, ülj vissza az állatodra, és távozz a faluból.
Még mielőtt Kiina választ adhatott volna, háta mögül meghallotta a homoki cserkészek patáinak tompa dobogását. Előkapta fegyverét és körbepördült, készen a Csontvadász támadásra. Megkönnyebbülésére csak Ackar és Gelu lovagolt be éppen. Mind ők, mind a hátasaik kimerültnek látszottak.
- Lelassítottuk őket – jelentette Gelu –, nem kis részben Malumnak hála.
- Malumnak? – mondta Raanu. Meglepetés és megvetés hatotta át a hangját.
- Ja – mondta Gelu, ahogy leszökkent cserkészéről. – Kissé fura egy fickó – pontosabban nagyon fura –, de megállja a helyét, ha arról van szó.
- Jó újra látni téged, Kiina – mondta Ackar. Leszállt, és átadta homoki cserkészét egy Agorinak, aki megetette és megitatta.
- Bárcsak én is ezt mondhatnám – felelt a lány. – Miért hitegetted ezeket az embereket azzal, hogy megmenthetik a falvukat? Tudod, mire képesek a Csontvadászok.
- Igen, tudom – így Ackar. – De ha elfutunk előlük, mihez kezdünk, ha a Skrall is jön? Akár most is átadhatnánk a fegyvereinket, térde borulhatunk, és várhatjuk, hogy levágják a fejünket.
Ackar előrenyúlt, és megfogta a kezét.
- Tudom, hogy nem vagy oda Bara Magnáért – mondta, kissé finomabban. – De nincs számunkra más világ. Nem hagyhatom, hogy a Csontvadászokhoz hasonló söpredék elvegye tőlünk harc nélkül.
- És a harc közeleg – tette hozzá Gelu. – Lassan mozognak, valószínűleg újabb Vorox támadásoktól tartanak, de legfeljebb pár nap, míg ideérnek.
- Tudják, hogy nálunk van a térkép – mondta Ackar. – Azt hinnéd, teljes gőzzel rontanának ránk, mielőtt még fel tudnánk rájuk készülni.
- Talán nem is izgatja őket, ha készülődünk – mondta Gelu. – Nem hiszik, hogy meg tudjuk állítani őket. Nem ez lenne az első alkalom, hogy a Csontvadászok elbízzák magukat.
- Nincs is okuk a sietségre – észrevételezte Ackar. – Vulcanus nem megy sehová.
- Nos, ha azt akarjuk, hogy továbbra is így maradjon, jobb lesz munkához látni – így Gelu.
Órák teltek el, míg a Glatorianok segítettek az Agorinak megerősíteni a védelmi vonalakat. Miután egy ideig félreállt és csak nézelődött, Kiina végül vállat vont, és beszállt, épp ahogy Ackar megjósolta. Réges-rég óta barátok, és, noha nyíltan nem ismerné be, sosem hagyná, hogy egyedül kelljen ezzel szembenéznie.
- Kösz – mondta Ackar. – Nincs is más, aki mellett szívesebben harcolnék.
Kiina elfordult, nehogy Ackar meglássa arcán a mosolyt. Azt mondta, erőltetett mogorvasággal:
- Hagyd. Csak azért csinálom ezt, mert ha elég Csontvadász elesik az itteni harcban, akkor egy időre békén fogják hagyni Tajunt. Nem azért, mert bármi hitem van a győzelemben.
- A derűlátásod melengeti a szívem – motyogta Gelu.
- Lovasok! – kiáltott fel az egyik Agori őr.
A három Glatorian a nyugati falakhoz sietett. Gresh tartott befelé, oldalán egy iconoxi Glatoriannal, Strakk-kal, meg néhány tesaraival, akit senki sem ismert. Ackar úgy sejtette, gyakornokok lehetnek.
Amint leszállt a homoki cserkészről, Gresht máris félrerántotta Gelu.
- Rávetted Strakkot, hogy jöjjön? Mivel érted el ezt?
- Azt mondtam neki, Vulcanus egy vagyonnyi csúcsminőségű exsidian-készlettel rendelkezik – suttogta Gresh. – És hogy majd szétosztjuk magunk közt, ha leverjük a Csontvadászokat.
- Mi? Már legalább tizenötezer éve színét se látni Vulcanusban az exsidiannak – mondta Gelu. – Ezt mindenki tudja.
- Mindenki, csak Strakk nem – mosolygott Gresh. – Ismered őt, nem ragad kardot a kezébe, hacsak nincs érte valami jutalom. Úgyhogy elhitettem vele, hogy van.
- Mi lesz, ha kideríti, hogy Vulcanusnak nincs semmije, csak homok meg kövek?
Gresh végighúzta ujját a pajzsa szélén, felmérvén élességét. Mikor elégedett volt vele, felnézett Gelura és azt mondta:
- Ha megéljük, hogy az megtörténjen… majd akkor aggódok miatta.
A tesarai harcos elindult Ackar és a többiek felé. Gelu is követte.
- Hírek – így Gresh. – Az ide vezető úton belefutottam egy Agoriba. Azt mondta, a Skrall adott neki egy fülest a Csontvadászok támadási tervéről.
- Mit keresett egy Agori Skrall társaságban? – kérdezte Ackar, egyértelműen kétkedve.
- Közvetlenül az előtt volt, hogy a Skrall lerohanta Aterót – válaszolt Gresh. – Glatorianokat toborzott Raanunak. Végtére is a falu védtelen, ha te épp egy mérkőzésen vagy, Ackar. Na szóval, ez az Agori olyan lökött volt, hogy elhitte, hogy a Skrall segíteni fog. Sőt ami még eszementebb, a Skrall átadott neki egy Csontvadász haditervet – aszongya, "találta".
- Cselnek hangzik – mondta Ackar. – A Skrallnak még Atero előtt se volt oka segíteni az Agorin.
Strakk felnevetett.
- De volt indokuk a Csontvadászok kárára lenni. Most, hogy a Skrall is beszállt a fosztogató bizniszbe, nem jelentenek a Vadászok konkurenciát?
- Hát, cseles fajta ez a Skrall – értett egyet. – És ha valaki tudja, mi a cseles, hát Strakk. Mit mondott ez az Agori?
Gresh felkapott egy botot, és gyorsan felvázolta Vulcanus és a környező térség térképét a homokba. A falut jelképező kör keleti oldalára egy sor rövid, éles vonalat húzott.
- Kelet felől fognak támadni, nem északról és nyugatról, mint ahogy mi gondoltuk – mondta. – A Vaskanyonon keresztül jönnek.
- Ez ostobaság – így Raanu. Kirántotta a botot Gresh kezéből, és az általa felrajzolt útvonalat kitoldotta saját vonásaival meg keresztjeivel.
- Kőhullás, keskeny kanyarok, olyan meredek ösvények, hogy még a sziklaparipák sem kísérelnék megmászni… őrültnek kell lenniük, hogy ezt az utat válasszák.
Ackar letérdelt, hogy közelebbről is szemügyre vegye a térképet. Utána kelet felé pillantott. A nap a háta felől sütött, és sugarai megvilágították a kanyon recés szélű szikláit. Aki ismerte Vulcanus térségét, tisztában volt vele, milyen ellenséges tud lenni a Vaskanyon. Hajdan egy hónapokig tartó csatát vívott itt, még az egész bolygót megrázó katasztrófa előtti napokban. Halálos bújócskába torkollott, miként a két had olyan szűk szorosok közt lopódzott, amelyeken egyszerre csak egy katona fért át. Ha az oszlop élén állót megölték, eltorlaszolta az utat, és így a mögötte állók sérülékennyé váltak az üldöző ellenség dárdáival és nyilaival szemben.
A veterán harcász felállt, és átsétált a falun a kanyon pereméig, a többi Glatorian pedig csöndesen követte őt. Letekintett a végtelenségbe nyúló terepre, és még mindig hallotta a sérültek kiáltásait és látta az elesettek hulláit. Aki túlélte a vaskanyoni ütközetet, többé nem volt képes a vidékre sziklák kupaca és egy kiszáradt folyóágyként tekinteni.
Halálzóna volt.
Ackar felvett egy követ, és belevetette a kanyonba, hallgatva, ahogy éles reccsenéssel visszapattan az egyik csúcs oldaláról.
- Innen indítani a támadást értelmetlen és őrültség, és épeszű lovas sosem kísérelné meg – mondta. – És pont ezért fogják megtenni… mert erre számítatnánk a legkevésbé.
- Minden védelmünk északra és nyugatra néz – mondta Raanu, most már némi félelemmel hangjában. – Ha keletről jönnek… Ackar, munkához kell látnunk. Új falakat kell felállítanunk a kanyon peremén, és…
- Nem – így Ackar. – Mindent úgy hagyunk, ahogy van.
Kiina egyetértően bólintott.
- Igaza van. Hadd higgyék, hogy meglepnek minket.
Ackar rá vetette tekintetét a nőre, és ajkaira enyhe vigyor húzódott.
- Minket? Ezek szerint velünk maradsz?
Kiina megvonta a vállát, nem akart a szemébe nézni.
- Nos, ha meg akarjátok öletni magatok, és rám hagyni, hogy elterjesszem a halálhíretek, akkor felejtsétek el. Gyűlölök hírnökösködni. Inkább vesznék magam is a csatában, hogy valaki más adja tovább.
Gelu átfürkészte tekintetével a kanyont, aztán Greshre nézett.
- Te mit gondolsz?
Gresh henyén elrúgott egy pár kavicsot, és nézte, ahogy belepotyognak a kanyonba.
- Azt gondolom, a Csontvadászok súlyos hibát fognak elkövetni – mondta. – És mi segíteni fogunk nekik.
* * *
Fero szitkozóan morgott fosztogató bandája többi tagjára. Amióta tábort bontottak, a Vadászok újból meg újból elkóboroltak a pusztaságba Voroxot vagy Zesket ölni. Általában Fero nem ellenezte a felüdítő öldöklést, de most ez nagyban lelassította őket. Arról nem is beszélve, hogy az oldalmenet elvesztése révén veszélybe került az osztag többi tagja.
- Felejtsétek el a bestiákat – csattant fel. – Később lesz még idő a megtorlásra.
- Időt vesztegetünk – motyogta az egyik fiatalabb Vadász. – Vulcanusban nincs semmi, ami kéne, mégis támadást szervezünk ellene. A Csontvadászok nem holmi bunkó, amit mások lengetnek.
Az egyetértés halk sustorgása hallatszott a tömegben. Nyílt titok volt, hogy Vulcanus ostromának ötletével a Csontvadász vezetők nem egyedül álltak elő – egy új, segítőkész szövetséges "igazította" útba őket. Feronak be kellett ismernie, benne is kérdések kavargottak erről. Ki húzná a legnagyobb hasznot ebből az ostromból? Valaki kihasználná a Csontvadászokat?
Feroként, mint egy Csontvadász veterán, megengedhette magának az ilyen kételyeket. Ám mint a fosztogatás kinevezett vezére, tilos volt megkérdőjeleznie a feladatot – vagy hagyni, hogy bárki más megkérdőjelezze. Körbefordult Skirmix-szel, és odavágtatott a fiatal Vadászhoz. Szemmel követni sem lehetett, ahogy előhúzta kardját, és lesújtott vele, megölve a zendülő ifjoncot. Utána lerúgta a hulláját a sziklaparipáról, és nézte, ahogy egy tompa puffanással a talajra rogy.
Csönd.
Fero felnézett a testről, és fosztogatói arcára pillantott, egyikről a másikra. Néhányukból dacosság áradt, de gyorsan lepel alá rejtették érzéseiket. Voltak, akik nem is mertek a szemébe nézni.
- Akad még, akinek van valami mondanivalója? – kérdezte. Hangja, mint a hideg acélpenge.
Senki sem válaszolt. Fero elégedetten visszatért az oszlop élén betöltött helyére.
- Akkor nyeregbe – mondta.
HAT
Tuma összeeszkábált trónján ült, és mosolygott.
A Skrall vezetőjeként eltöltött ideje alatt győzelmekben és vereségekben is része volt már. Az évek során megkeményedett, és rengeteget tanult, például, hogy a bölcs vezető nem pocsékolja saját embereit egy háborúra, hogyha rá tud venni másokat, hogy helyettük harcoljanak. Ugyanakkor azt is megtanulta, hogy a borotvaéles ész mélyebb sebet ejthet bármely pengénél.
Az elmúlt hetek megtévesztésből, manipulációból és törtetésből álló hosszú pályafutásának főművét képezték. Először is már a kezdetektől fogva megzabolázta azon Skrall katonáit, akik fosztogatni, ölni, az Agori népet eltiporni akarták. Tuma türelmet javasolt. Meg akarta ismerni a Glatorianok erejét és a falvak közti egységet. Belement a falvak játékába, és kötelességtudóan küldözgette Skralljait, hogy az arénában olyan dolgokért küzdjenek, melyeket könnyűszerrel megszerezhettek volna.
Amint megállapította a falvak széttagoltságát, egy kísérletet hajtott végre. Titokban segített a Csontvadászoknak "fölfedezni", hogy egy kereskedőkaraván tartott Tajun falvába. A Vadászok, ahogy elvárta, kifosztották. További fülesek további rajtaütéseket eredményeztek, és se az Agori, se a Csontvadászok nem tudták, hogy az információ a Skralltól származik. A helyett, hogy Tajun segítségére siettek volna, a többi falu igyekezett hasznot húzni a szenvedéséből, és boldogan birtokba vették az erőforrásokat, amelyeket Tajuntól nyertek el a Glatorianjaik. Ez lényeges tanulság volt – az Agori falvak nem vették a fáradtságot, hogy megvédjenek egy másikat, ha bajba került.
Tuma arzenálja még egy fegyverrel rendelkezett, amelyről a falvaknak sejtelmük sem volt. Az egyik Agori elárulta a népét. Információt szolgáltatott a Skrallnak, majd a Skralltól a Csontvadászoknak. A Vadászok ezt felhasználva oda mértek csapást az Agorira, ahol a legsérülékenyebbek voltak: karavánjaikra és erőforrásgyűjtő helyeikre. Ennek eredményeképp a Glatorianok és az Agorik a Csontvadászokra fókuszáltak, mint legveszedelmesebb ellenfelükre, s egész addig figyelmen kívül hagyták a Skrall jelentette igazi fenyegetést, míg túl késő nem volt. Atero eleste meglepetésként érte az Agorit. Ám mégsem egyesültek a közös ellenség ellen, a falvak mindössze magas falakat kezdtek emelni saját védelmükre. Senki sem vette észre, hogy legnagyobb ellenfelük ama falak mögött, köztük bujkált.
Mélázását Stronius megérkezése zavarta meg. Ő azon kevés Skrall közé tartozott, akik saját névvel lettek kitüntetve, így tiszteltet parancsolt Roxtus többi lakójának. Az, hogy támogatta Tuma terveit, nagyban segített elnyomni a többi harcos közt felmerülő elégedetlenséget.
- Sikerült – mondta Stronius. – A Csontvadászok haditerve Vulcanus Glatorianjának kezében van, ahogy parancsoltad. Vezérem… teljes hittel a bölcsességedben és hatalmadban… azon tanakodom, hogy…
- Hogy miért kockáztatnám meg, hogy Vulcanus tudja, hogy a Csontvadászok rá fognak támadni keletről? – fejezte be helyette Tuma. A Skrall vezér megragadta kardját, és felágaskodott. Stronius fölé tornyosult.
- Nem, nem kérdőjelezném meg, csak… - Stronius tétovázott. Szavainak megválogatása jelentheti a különbséget a között, hogy megkapja a választ az őt nyomasztó kérdésre, vagy hogy elveszti a fejét. – Nem akarod, hogy Vulcanus elessen?
Tuma szemei egy pillanatra összeszűkültek, és szorosabban markolta a fegyverét. Majd, rájővén, hogy Stronius csak információt kért, nem pedig felsőbbségét tette próbára, megnyugodott.
- Vulcanus csak egy teszt – mondta. – Már tudom, hogy a Skralljaim ki tudnak rámolni egy falut – ezt Ateroban bebizonyították. De vajon a Csontvadászok is képesek rá? Ezt szeretném megtudni. Az által, hogy elintéztem, hogy Raanu és a népe számítson a támadásra, mindössze csak megnehezítettem egy kissé a tesztet.
A Skrall vezér ismét elmosolyodott, a napszikla sárkány széles, ragadozó vigyora volt ez.
- Ha a Csontvadászok győznek, Vulcanus, mint játékos, kiesik a játékból, és annyival is kevesebb Glatorian fog az utunkba állni. Ha a Vadászok vesztenek, megfogyatkozik a számuk, és nem fognak lázadást tervezni.
Tuma elment Stronius mellett, és elindult az udvarra vezető kijárat felé.
- Akárhogy is esik… ahogyan mindig is volt, ahogyan mindig is lesz… a Skrall nyer.
- Nyomjad – mondta Kiina. – Ne húzd. Nyomd.
A Tajun-béli Glatorian egy, a hasán fekvő Agori fölött állt, a kanyon széléhez közeli talajon. Az Agori egy Thornax kilövőt szorongatott a kezében, ugyanolyat, amilyet a Glatorianok is használnak. Mivel az igazi Thornaxra az elkövetkezendő összecsapásban lesz szükségük, a kilövőt kövekkel töltötték meg.
A leendő lövész célpontja egy kis kőrakás volt az egyik közeli csúcson. Eddig még a hegyet is csak nagy üggyel-bajjal sikerült eltalálnia, nem is szólva a rajta lévő dolgokról. Ezúttal azonban biztosra vette, hogy sikerrel jár. Nagyot rántott a ravaszon, a fegyver a levegőbe rándult, és a kő kilövellt… egyenesen felfelé. Kiina kihúzta őt onnan, mielőtt a lövedék visszatérve fejen kólintotta volna.
- Azt mondtam, nyomjad! – csattant fel Kiina. – Nem valami tűzgyökeret húzol most ki a földből. Ha a Csontvadászok átjutnak, minden lövés számítani fog.
- Tudom – mondta az Agori. – Sajnálom. Én csak… nem tudom, hogy kell harcolni.
Kiina enyhített a hangján.
- Én is tudom. Kedvesnek kell lennem.
Odanyúlt, és gyengéden elvette tőle a kilövőt.
- Hogy bánsz a késsel? Menj, beszélj Greshsel. Neki szüksége lesz olyanokra, akik a kellő időben elvágják az indákat.
Az Agori mosolyra fakadt, feltápászkodott gyorsan, aztán elsietett. Kiina nézte, ahogy megy. Az Agori, mindent összevéve, igen lelkesen várta a csatát. Tényleg ennyi idő telt el, hogy már nem emlékeztek rá, milyen volt a háború? Eltűnődött, hány napfelkeltét fognak még Vulcanus egyes lakói megélni.
Elhessegetve a gondolatot, átnyújtotta a kilövőt a soron következő Agorinak.
- Na akkor, nyomni kell a kilövőt. Megértetted?Nem messze tőlük, Gresh a saját Agori csoportját edzte keményen. Egész nap nehéz munkát végeztek, sziklákat rakosgattak a kanyon talajáról a hegyoldalra. Minden egyes sziklát egy tűzgyökérből készült hálóba raktak, melyet két csúcs közé feszíttek ki. A mellett, hogy tűzálló volt, a tűzgyökér hihetetlen szakítószilárdságának köszönhetően több tonnányi sziklát volt képes a magasban tartani.
Most minden szem Gelura fordult. A város védelmezése a kezdettől fogva az ő ötlete volt, de most már érezte a gombócot a torkában, és a szája is kiszáradt. Strakk közleménye alapján Vulcanusban maradni egyenlő lenne az öngyilkossággal.
De Gelu azt is tudta, Ackar egyvalamiben tévedett: a többi Glatorian igenis elítélné azt, aki menekülőre fogja. Még ha nem is élnek már soká, úgy mennének sírba, hogy gyávának tartják őt, amiért elmenekült. Gelu félt, az igaz, de nem volt gyáva.
- Rendben, miért is ne? – mondta, próbálva közönyösen hozzáállni a dologhoz. – Egyébként sincsenek erre a hétre terveim.
Ackar a Tajun-béli Glatorianhoz fordult.
- Kiina?
- Ez egy teljesen eszement dolog, te is tudod – mondta a nő.
- Teljesen – értett egyet Ackar.
- Nem mintha ettől az Agori hirtelen úgy tekintene ránk, mint valami hősökre – folytatta. – Még mindig csak a bérelt kisegítőik leszünk.
- Valószínűleg – mondta Ackar bólogatva.
- Legfeljebb csak lelassítjuk egy kissé a Csontvadászokat… talán adunk nekik valamit, amin rágódhatnak a következő alkalomig.
- Annál többre valószínűleg nem leszünk képesek – így Ackar. – Benne vagy, vagy sem?
Kiina hosszasan nézte őt.
- Hányszor is küzdtünk már az arénában, Ackar? Néha én nyerek, néha te nyersz. Azt akarom, hogy legyen még alkalmam kiütni téged a küzdőtéren. Benne vagyok.
Így már csak Strakk maradt hátra. Körbenézett a szobában, óvatosan kerülgetve Kiina tekintetét.
- Sokat tettem – mondta. – Nélkülem azt hinnétek, hogy csak azért jönnek ide, hogy kifosszanak. Egyébként is azon gondolkodtam, nem vennétek-e több hasznom, ha inkább kilovagolnék utánpótlásokért. Persze szíves örömest maradnék…
- Remek – vágta félbe Ackar. – Akkor maradsz.
A többiek felé fordult.
- Pihenjetek. Hajnalra mindenki legyen a helyén. Adjunk olyan leckét a Csontvadászoknak, amit nem felejtenek el.
HÉT
Fero bevezette Csontvadászait a Vaskanyonba.
- Óvakodjatok – parancsolta. – Ez a hely kiszámíthatatlanabb, mint egy napkígyó.
A többi Vadász között egy kimondatlan kérdés lebegett: Miért voltak ők itt? Jogos kérdés – de miután látták, mi lett azzal, aki a legutóbb soron kívül szólt, senki sem merte ismét feltenni. Fero tudta, nyugatról is betörhetnének, a nyílt sivatagon át, és könnyedén legyűrhetnének bármilyen Agori védelmi vonalat. De nem ez volt a lényeg.
Az Agorik egészen az Ateroban történtek óta feszélyezték magukat. Amint Vulcanus elesik, ők pánikba esnek. A kereskedelem megsemmisülne. Mindenütt új falak épülnének. Az arénai harcok abbamaradnának, mert mindegyik falu védelemre képezné ki Glatorianját. A rajtaütések veszélyesebbé és költségesebbé válnának. Egy ilyen helyzetben a Csontvadászoknak mindent a nehezebb úton kellene csinálniuk, több stratégiát alkalmazva, és kevesebbszer ronthatnának neki közvetlenül az ellenségnek.
Miképp libasorban bemeneteltek a keskeny szurdokba, Fero mindkét oldalon csapdák után kutatta a hegygerinceket. Semmilyen új védelmi vonalat nem látott. A reggeli napsugarak nem csillantak meg a sziklák közé elrejtőzött harcosok páncélzatán vagy fegyverein. Minden olyan volt, amilyenre számított. Az Agori még álmában sem gondolná, hogy ebből a sziklalabirintusból érné őket támadás.
Kezdődjék a vadászat, gondolta Fero.
Kitűnő szemei ellenére Fero egyvalami felett elnézett. A csúcsok között egy magányos vulcanusi Agori rejtőzött. A falusi szemei nagyra nyíltak, amikor meglátta a kanyonba lépő Csontvadász hadat. Eddig a pillanatig nem hitte, hogy tényleg a falu megtámadását tervezték. Most, hogy itt voltak, tudta, mit tegyen.
Kezeivel körbefogta száját, és homokdenevér kiáltást hallatott. Az üzenetet az Agori őrszemek sorozata felvette és továbbította, míg el nem jutott Vulcanusba. A jelentése egyszerű volt: jönnek a Csontvadászok.
Az állathangutánzás nagy sürgés-forgást eredményezett a faluban. Az Agorik szerszámokat ragadtak, és felvették állásaikat az épületek körül és a belsejükben. Ackar, Strakk és Kiina felkészültek a közelgő összecsapásra.
- Most minden Greshen és Gelun múlik – mondta Ackar.
- Miért nem tölt ez el engem bizakodással? – mormogta Strakk.
- Te inkább azt reméld, hogy a Csontvadászok nem tömnek meg Thornaxszal – mondta Kiina mosolyogva.
- Hogy tönkrevágják a szép arcom? – felelt Strakk. – Nem merészelnék. |
AJÁNLOM AZ OLDALT